Felvételi ponsztámítás: milyen természettudományos tárgyak számítanak?

A felvételin a tanulmányi pontokba a természettudományos tárgyak is beleszámítanak. De mit is értünk pontosan ilyen tárgy alatt? Mutatjuk a részleteket.

  • Eduline

Természettudományos tárgynak számít a biológia, a fizika, a kémia, a földrajz (a földünk és környezetünk), a természetismeret és a természettudomány. A jelentkezéskor ezek közül kell választanotok egyet, amit legalább két évig tanultatok, vagy kettőt, amit legalább egy-egy évig tanultatok.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha legalább két évig tanultatok fizikát és annak az utolsó két évi érdemjegye 3-as és 4-es, de egy-egy évig tanultatok biológiát és kémiát, amire 4-est és 5-öst kaptatok, akkor úgy is dönthettek, hogy a biológia és a kémia jegyeteket viszitek, mert úgy magasabb pontot kaphattok.

Abban az esetben, ha a fent felsorolt természettudományos tantárgyak közül nincs kettő, amelyet legalább egy tanéven keresztül, vagy nincs egy, amelyet legalább két tanéven keresztül tanultatok, a középiskolának az Oktatási Hivatalnál kérelmeznie kell annak megállapítását, hogy a pedagógiai programjában és helyi tantervében szereplő tantárgyaknak a középiskola által kiállított bizonyítványokban szereplő eredményei közül melyek azok, amelyek természettudományos tantárgyakból elért eredményeknek minősülnek.

Mi számít még bele a középiskolai eredményekbe?

A természettudományos tárgyon vagy tárgyakon kívül a középiskolai eredmények számításánál figyelembe veszik a magyar nyelv és irodalom (évenként a 2 osztályzat számtani átlaga, kerekítés nélkül), a történelem, a matematika és legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom) utolsó két év végi osztályzatát. Az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.