Milyen szabályok vonatkoznak a diplomás felvételizőkre 2021-ben?

Hogyan számolják a felvételi pontokat, ha már van diplomátok, és alap- vagy osztatlan képzésre, illetve felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek? Kötelező-e ebben az esetben az emelt szintű érettségi? Itt vannak a részletek.

  • Eduline

Felsőfokú végzettséggel nemcsak mesterszakon, hanem alap- vagy osztatlan képzésen, illetve felsőoktatási szakképzésen is tanulhattok ingyen, feltéve, ha még van állami ösztöndíjas félévetek. Az oklevélért adható pontot a jogszabályi minimum pontszám - alapképzésen 280, felsőoktatási szakképzésen 240 pont - és 400 pont között arányosan állapítják meg. Az összpontszám meghatározásához az így kapott pontszámhoz hozzá kell adni a többletpontokat. Azt, hogy miért kaphattok pluszpontot, itt nézhetitek meg.

Ha felsőfokú oklevél alapján kéritek a pontszámítást, a jelentkezési kérelem csak akkor minősül hiányosnak, ha a jelentkezés során jelzitek (a megfelelő adatok megadásával vagy dokumentum feltöltésével), hogy az érettségi eredményeitek és középiskolai bizonyítványotok alapján is kéritek a pontszámítás elvégzését - teszi hozzá a felvételi tájékoztató. Ebben arra is felhívják a figyelmet, hogy a diploma alapján történő pontszámítás intézményenként, sőt akár szakonként is eltérhetnek, ezért bővebb infókat a Felvin, a meghirdetett szakoknál találtok.

Így is kell egy emelt szintű érettségi?

Jó hír, hogy az oklevél alapján történő pontszámítással általában kiváltható az alap- és osztatlan szakok bemeneti követelménye, az emelt szintű érettségi. Ezt csak akkor kell teljesíteni, ha a benyújtott oklevél nem vehető figyelembe az adott szakon a pontszámításnál - olvasható a tájékoztatóban.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.