Emmi: nem változtat a kormány a 2021-es érettségi szabályain

Vannak olyan diákok, akik szerint igazságtalan, hogy úgy kell leérettségizniük, mint azoknak, akik hagyományos tanrendben tanultak.

  • Eduline

Nem változtat a kormány az érettségi szabályain, ősszel is mintegy 30 ezer diák érettségizett le úgy, hogy nem alakult ki egyetlen egy fertőzési gócpont sem - válaszolta az ATV Híradójának megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Arra a kérdésre viszont nem érkezett válasz, hogy a mostani végzősök nincsenek-e hátrányban azokkal szemben, akik hagyományos oktatásban készülhettek fel az érettségire. Azt is hozzátették: "amint az az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elhangzott, ahol helyben szükségesnek látják, az iskola szervezhet felkészítőt".

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ennek ellenére a mostani végzősöknek hatalmas a lemaradásuk.

"Az oktatás irányítóinak valamilyen döntést vagy módosítást mindenféleképpen alkalmazni kell abban a tekintetben, hogy 3 félév kiesés azért már egy nagyon komoly időszak egy négy éves felkészülési ciklusban" - mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke.

Egy a híradónak nyilatkozó diák szerint is igazságtalan, hogy úgy kell leérettségizniük, mint azoknak, akik hagyományos tanrendben tanultak. A digitális oktatást átmenetileg jó megoldásnak tartja, mert lehetővé teszi a tanulást, de nyomába se lép a hagyományos tanrendnek - tette hozzá. Ezzel a véleménnyel nincs egyedül. Néhány napja egy másik végzős petíciót indított a 2021-es érettségik eltörléséért. Az érettségi vizsgák helyett a petíció indítója szerint a jegyeik átlaga alapján kaphatnák meg az érettségijüket, illetve a szakmai viszgáikat. A kérvényt azóta már több mint 26 ezren írták alá.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.