Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Megjelentek a legfrissebb statisztikák a 2020 szeptemberében induló képzésekre felvettek számáról, többek között a legnépszerűbb szakokról is. Idén az ápolás és betegellátás szakon szereztek a legtöbben állami ösztöndíjas helyet.
Ebben az évben összesen 91 460-an jelentkeztek valamilyen egyetemi képzésre, több mint húszezerrel kevesebben, mint tavaly. Ebből 68 112-en kezdheti el az egyetemet szeptemberben.
Az alapképzések közül az ápolás és betegellátásra nyertek a legtöbben helyet, 2142-en kezdheti állami támogatással a a képzést. Ezt szorosan követi a mérnökinformatikus szak 2137 felvett államis tanulóval. Szintén élmezőnyben van a gazdálkodás menedzsment 1635 fővel, de népszerű volt még a gyógypedagógia (1279 kerültek be) a gazdaságinformatikus szak (1130), az anglisztika (1050) és a pszichológia is (1030).
Osztatlan mesterképzésekre az osztatlan tanári képzésen, az általános orvosi szakon és a jogi karon lesz a legtöbb állami ösztöndíj, ezeken 1652, 1148 és 733 hallgató indul támogatással szeptemberben.
A mesterképzéseken a biológus szakra vették fel a legtöbb ösztöndíjas hallgatót, idén 200-an kerültek ilyen formában az egyetemekre. Ezen feül élmezőnyben van még az egészségügyi menedzser képzés 112 felvett hallgatóval, valamint az ápolás mesterszak 95 hallgatóval.
A felvételi további statisztikáiról és szaámairól itt olvashattok, a nemrég elindult pótfelvételiről pedig itt találtok bővebb infókat.
Csökkent a lemorzsolódás az informatikai képzéseken, diplomával még mindig jóval többet lehet keresni
Az idei tanévre látványosan lecsökkent az informatikus lemorzsolódók száma, ennek ellenére összességében még mindig jóval több félbehagyott képzés van, mint befejezett. Fizetési adatokról is beszámol egy frissen megjelent felmérés.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.