Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Elkezdődött a 2020-as írásbeli érettségik utolsó hete, még néhány vizsga maradt csütörtökig.
Május 21-ig vagyis csütörtökig lezajlanak az idei írásbeli érettségik, ami a vizsgák többségét jelenti, ugyanis szóbeli vizsgák csak néhány kivételes esetben lesznek.
Ma lesz többek között az emelt szintű informatikaérettségi, de drámából és például latinból is ma vizsgáznak a diákok középszinten. Ezek után hátra lesz még a fizika, a vizuális kultúra, de a spanyol, olasz vizsga is. A pontos időpontokat és vizsgabeosztást itt nézhetitek meg.
A szóbeli érettségi vizsgákat június 11-16. között szervezik meg a kormányrendelet szerint.
Milyenek voltak a felvételi ponthatárok az előző öt évben? Itt megnézhetitek
Kíváncsiak vagytok, hogy tavaly vagy esetleg öt évvel ezelőtt milyenek voltak a ponthatárok azon a szakon, ahova jelentkeztetek? Most megnézhetitek őket.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.