Könnyű témákat kaptak a diákok az idei töriérettségi esszéfeladataiban

Idén is két feladatok kell megoldani a diákoknak, az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint ezekkel nem lesz gond.

  • Eduline

Mutatjuk a mai töriérettségi megoldásait: minden egy helyen

Az írásbeli második részében esszéfeladatokat kapnak a vizsgázók, akik mindegyiknél kapnak valamilyen forrást, például szöveget, képet, adatot vagy térképet segítségképpen. Ahogy már írtunk róla, idén szóba került a kereszténység születése, a második világháború és az 1956-os forradalom is téma az esszéknél.

A feladatsor kétféle kifejtendő feladatot tartalmaz: rövidet, amelyet körülbelül 100-130 szóban, vagyis 12-16 sorban kell megoldani, valamint hosszút, amelynél 210-260 szavas, vagyis körülbelül 26-32 soros esszét várnak a vizsgázóktól.

A szaktanár szerint az első feladatokkal szemben "az esszétémák könnyűek, ezekkel nem lesz gond".

Ahogy már írtunk róla, ebben idén előkerült a a magyarországi népesség és az ipari forradalom is, de a magyarországi romák helyzete és a hidegháború is. Külön feladat foglalkozik a Numerus clausus-szal és törvény elfogadása előtti vitával.

A törirettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

Töriérettségi 2020: minden infó egy helyen, percről percre

Ma a történelemérettségivel folytatódik az idei érettségi szezon. Itt megtaláltok minden fontos infót, amit tudnotok kell. Ha szeretnétek minden feladatról elsőként értesülni, illetve kíváncsiak vagytok a nem hivatalos megoldásokra, akkor maradjatok velünk egész nap.Percről percre tájékoztatunk benneteket.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.