Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Már csak egy nap van hátra a töriérettségiig. Megnéztük, hogy mit érdemes az utolsó napon átnézni.
Slágertémák
Bár minden évben más témaköröket kérdeznek, természetesen vannak slágertémák, amik évről-évre előjöhetnek az érettségin. Magyar töriből ilyen a Horthy-korszak, a Dualizmus, vagy a Reformkor, egyetemes töriből a Sztálini Szovjetunió, a Nagy földrajzi felfedezések, vagy akár az Ipari forradalmak témaköre. Ezeket érdemes lehet utoljára átolvasni.
Vizuális ábrázolás
Érdemes azokra a témákra fókuszálni, amelyek a legnagyobb nehézséget jelentik. Segítség lehet és könnyebben megmaradhatnak az információk, ha ezeket valamilyen formában vizuálisan is ábrázoljátok, például gondolatfelhőt rajzoltok és beleírjátok a témához tartozó legfontosabb fogalmakat.
Így írhattok ötös érettségit - minden, amit az emelt szintű töri vizsgáról tudni kell
Évről évre rengetegen érettségiznek történelemből emelt szinten, a kötelező magasabb szintű vizsgák miatt valószínűleg idén ez a szám ismét kiugró lesz. Most azoknak szeretnénk segíteni, akik a nehezebb vizsgára készülnek 2020-ban, ebben pedig ismét Szabó Roland történész, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszék egyetemi oktatója, a budapesti Szent István Gimnázium vezetőtanára segít nekünk.
Nézzetek utána az esszéírásnak
Ha eddig még nem tettétek meg, akkor nagy segítség lehet, ha tippeket olvastok az esszéíráshoz. Így hatékonyan tudjátok majd beosztani az időtöket és tudjátok, hogy mire számíthattok. Itt találtok tippeket a jó esszékhez.
Elő az atlasszal!
A történelmi atlasz is a legjobb legális puskák közé tartozik. Legalább azt érdemes memorizálni, milyen csatákról, folyamatokról és uralkodókról vannak benne részletes adatok és térképek. Az atlaszt közép- és emelt szinten is használhatjátok.
A matekérttségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:
Matekérettségi: a legfrissebb infók percről percre
Ma a matekkal folytatódnak az érettségik. Ha szeretnétek minden feladatról elsőként értesülni, illetve kíváncsiak vagytok a nem hivatalos megoldásokra, akkor maradjatok velünk egész nap. Ma is percről percre tájékoztatunk benneteket. A matematika érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Műszaki és Informatikai Karának.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.