Felvételi pontszámítás: milyen természettudományos tárgyak középiskolai jegye számít?

Milyen természettudományos tárgy jegyeit veszik figyelembe a felsőoktatási felvételin? Mindenképpen számít, hányast kaptatok biológiából, kémiából, földrajzból vagy éppen fizikából?

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a felsőoktatási felvételin a középiskolai jegyek közül a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, egy, legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom) és egy, legalább két évig tanult választott természettudományos tantárgy vagy két, legalább egy évig tanult, választott természettudományos tantárgy utolsó két tanult évfolyam év végi osztályzatait veszik figyelembe.

Természettudományos tantárgy a fizika, a kémia, a biológia, a földrajz (földünk és környezetünk), a természetismeret, a természettudomány – emeli ki a felvételi tájékoztató.

A középiskolai jegyeket össze kell adni, majd megszorozni kettővel – így maximum 100 pontot kaphattok.

Fontos, hogy ha a középiskolai jegyeitek gyengék, továbbra is választhatjátok az adott szakon kötelező vagy választható két tárgyból tett érettségi eredménye alapján járó pontszám duplázását – erről itt olvashattok.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2019-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.