Van, ahol a könyvtárban nem csak olvasni tudnak a diákok
A New York-i közkönyvtárban váltott olvasójegy mellé, több mint 30 000 filmből is szemezgethetnek azok, akik beiratkoztak.
A New York-i közkönyvtárban váltott olvasójegy mellé, több mint 30 000 filmből is szemezgethetnek azok, akik beiratkoztak.
Eduline
A Szegedi Tudományegyetem a spórolás miatt döntött így.
Eduline
40 oktató mondott fel a BME gazdasági karán.
Eduline
Mint a korábbi években, idén is fontos szempont a környezettudatosság a szervezők számára. A mai sajtótájékoztatón bemutatták legújabb fejlesztésüket, a számos pozitív tulajdonsággal rendelkező ContiNest konténereket. Az alábbi videóban Tóth Tibor, szolgáltatásfejlesztési vezető mesél bővebben erről a projektről.
Eduline
Év elején még úgy tűnt, biztosan az ELTE része lesz a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudomjányi Egyetem gazdasági kara, de hirtelen mégis megegyeztek a maradásban. Állítólag ennek ellenére nem javult az egyetem vezetése és a kar oktatói viszony, ezért mondhattak fel 40-en még júliusban. Közben az ELTE-n már gőzerővel dolgoznak egy gazdasági kar beindításán.
Eduline
Idén hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal már tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 25-én, pénteken kerül sor, mutatjuk a helyszíneket.
Eduline
Az állam továbbra is ösztöndíjjal csábítja a diákokat a hiányszakmák felé.
Eduline
Ha társaságban szeretsz a középpontban lenni, ezzel a munkával biztosan mindenhol te viszed majd a prímet, amikor megkérdezik, mivel foglalkozol.
Eduline
Nincs is jobb annál, ha a nagy melegben egy hűvös moziteremben nézhetitek meg a legújabb filmeket. Összeszedtünk pár olyan filmet, amit a héten mutatnak be, íme:
Eduline
Még egy szektor, ahol iszonyú nagy a munkaerőhiány.
Eduline
Augusztus 28-tól érvényesek a szeptemberi vasúti és autóbuszos dolgozói és tanulói havi helyközi bérletek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Múlt héten nagyon sok család örülhetett, hogy csemetéje bekerült az egyetemre, azonban sokaknak ez komoly anyagi megterhelést jelent. A diákok megélhetése, a lakhatás és nem utolsó sorban maga a tandíj is komoly összegeket jelent félévente.
Eduline
2017 szeptemberétől közel 40 oktató távozik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karáról - derült ki ma reggel.
Eduline
Egy amerikai kutatócég felmérése szerint elég borúsan látják a fiatalok jövőjét a magyarok.
Eduline
Nem vettek fel elsőre az egyetemre? Semmi baj, nagyon sok lehetőség van még. Ha érdekelnek az IT szakmák és a design, ha ezen a területen helyezkednél el, szívesen tanulnál gyakorlati feladatokon keresztül, akkor van egy tippünk számodra.
Eduline
2017 szeptemberétől közel 40 oktató távozik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karáról (BME GTK) - írta meg a Magyar Nemzet, az intézmény honlapján talált közleményre hivatkozva.
Eduline
Ebben a nagy melegben utánajártunk, hogy mennyibe kerülnek a strandbelépők a nagyobb vidéki városokban. Diákkedvezménnyel akár 1000 forintért is élvezhetitek egyes strandok vagy uszodák szolgáltatásait.
Eduline
Nemsokára kezdetét veszi a egyetem, mielőtt azonban belekezdenétek az első szemeszterbe, van pár dolog, amit érdemes tudni. Ahhoz, hogy meghozhassatok egy komoly döntést, ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Eduline
Pótfelvételin a legtöbb esetben már csak önköltséges szakot hirdetnek meg, ezért megnéztük, mennyire kell mélyen a zsebbe nyúlni annak, aki a rendes eljárásban lemaradt.
Eduline