Újabb, fiatalok számára veszélyes trend terjed a TikTokon
Egy friss kutatás bemutatta, hogy a TikTokon szteroidok reklámozásával targetálják a fiatalkorú felhasználókat.
Egy friss kutatás bemutatta, hogy a TikTokon szteroidok reklámozásával targetálják a fiatalkorú felhasználókat.
Elkezdődött az iskola és ezzel együtt visszatértek a rohanós reggelek. Az iskolatáskák bepakolása, felöltözés, házellenőrzés mellett az uzsonnára is oda kell figyelniük a szülőknek. A legtöbben már annak is örülnek, ha nem csak pénzzel küldik el a gyereket, hogy majd a büfében vegyenek valamit. A TikTokon viszont lehet látni néhány elképesztő uzsonnás dobozt – ezeket szinte már művészetnek is lehet nevezni. Nem akarjuk tudni, hogy hánykor kell ehhez kelniük.
Eduline
Bár a platform nem feltétlen erről híres, rengeteg olyan tartalomgyártó megtalálható rajta, akik nem csak a gyerekek, de a felnőttek tudását is bővíthetik.
A TikTok szöveges posztok engedélyezésével szeretne felületet adni azok számára, akik a Twitter alternatíváját keresik.
A képviselők szerint az alkalmazás "nemzetbiztonsági kockázatot jelent." A vállalat eljárást indított a törvényjavaslat ellen.
Veszélybe sodorja a TikTok a gyerekek magánéletét, rengeteg 13 éven aluli gyereket engedtek fel a videós platformra szülői beleegyezés nélkül.
Eduline
Igazi ritkaságnak számít az egyetem személyfelvonója.
Eduline
Jövőre még a privát üzenetekhez és bejegyzésekhez is hozzáférnek majd a szülők.
Eduline
A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója így buzdítja a felvételizőket a jelentkezésre.
Bár a funkció kikapcsolható lesz, a fejlesztők célja elsősorban az, hogy az alkalmazás kevesebb használatára biztassák a tizenéveseket.
Eduline
Berobbant a BeReal, tör előre a TikTok, de továbbra is a Facebook a fiatalok kedvence - közölte az Ifjúságkutató Intézet pénteken friss, 15-29 évesek körében készült reprezentatív, 1000 fős kutatásának eredménye alapján.
Eduline/MTI
Az érintett Észak-budapesti Tankerületi Központ felmondta a szerződést a pedagógiai asszisztenssel.
Eduline
Úgy gondolják, a Kínai Kommunista Párt a népszerű telefonos platformon keresztül gyűjt adatokat.
Eduline
Havi 385 órányi munkáért bruttó 1,35 millió forintot kapott egy budapesti futár, de nem sokkal maradtak le a többiek sem.
Eduline
Joe Harmon 2020-ban, a járvány idején kezdett videókat gyártani. Azóta több tízezres követőtáborra tett szert.
Eduline
A Neoton família, Sia és Azahriah slágerei is felbukkannak a TikTokon is népszerű zenész és ének-zene tanár, Marik Laura kevésbé hagyományos tanóráin.
Eduline
Bejárták a netet a tanárnő videói, aki egyszerű kísérletekkel magyarázza el a fizikai törvényeket. Ha ma csak egy videót néztek meg, ez legyen az!
A BKK-automata kijelzőjének vizsgálata után a népszerű tiktokker doktorandusz, "Plantprotecting Rita" a villamos üléséről és kapaszkodójáról is mintát vett.
Eduline
Adományokért könyörögnek a TikTokon szíriai menekülttáborban élő gyerekek. A BBC szerint azonban a pénz nagy részét nem ők kapják meg.
Eduline
Több millióan nézik meg a TikTokon azokat a videókat, amelyek kolis szobák átalakításáról készítenek elsőéves egyetemisták.
Eduline