A magyartanárok is szétszedték a "köznevelési rezsicsökkentés" tankönyveit
Az egyik hetedikes tankönyv még azt feltételezi, hogy a diákok nem olvasták el a könyvet. Egyetlen előnye van, hogy olcsó.
Az egyik hetedikes tankönyv még azt feltételezi, hogy a diákok nem olvasták el a könyvet. Egyetlen előnye van, hogy olcsó.
Eduline
Az érettségi közepén küldték ki az igazgatóknak a kerettanterv máris hírhedt módosítását véleményezésre. Eddig 6-8 órát adott a kerettanterv a természettudományos tárgyaknak a szakközépiskolákban, a jövőben összevontan csak 3 órában tanítanák, de a magyar, a matematika és a történelem tárgyak óraszáma is csökkenne a tervek szerint.
Eduline
A 2016-ban érettségizőket ugyan még nem érinti, de nem árt időben felkészülni arra, hogy 2017-től több ponton is változnak az érettségi szabályok.
Eduline
Különleges házi feladatot kaptak a budapesti Madách Imre Gimnázium 11. osztályos diákjai: XIX. századi költők Facebook-profilját kellett létrehozniuk. Galéria.
Eduline
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar, mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődtek a tavaszi érettségi vizsgák. Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.177 helyszínen 91.029 vizsgázó, emelt szinten 31 helyszínen 1.127 diák tesz érettségi vizsgát.
Eduline
Itt olvashatjátok a 2010-es emelt szintű szóbeli érettségi tételeket magyar nyelv és irodalomból.
Eduline
Szaktanár által kidolgozott, pontos és teljes tételkidolgozás magyar nyelv írásbeli érettségire.

Szaktanár által kidolgozott, pontos és teljes tételkidolgozás magyar nyelv írásbeli érettségire
Eduline
Szaktanár által kidolgozott, pontos és teljes tételkidolgozás magyar nyelv írásbeli érettségire.
Eduline
Szaktanár által kidolgozott, pontos és teljes tételkidolgozás magyar nyelv írásbeli érettségire.
Eduline
Magyar nyelv és irodalom tantárgyból az eduline.hu hivatalos szaktanácsadója által készített, ellenőrzött, garantált minőségű kidolgozott érettségi tételek tölthetők le az idei érettségire való felkészülés ideje alatt
Eduline
A magyar nyelv és irodalom kötelező érettségi tantárgy. Ezzel kezdődik az írásbeli érettségi. Első napon, általában május elején hétfő reggel 8-tól. A szóbeli érettségi vizsga június második felében zajlik egy napon a többi tantárggyal az iskolák kiírása szerint. Az írásbeli érettségi vizsga elsősorban kreativitást, nyelvi logikát, fogalmazáskészséget igényel, míg a szóbeli vizsga már a lexikális tudást is számon kéri.
Eduline