Irodalmi teszt: felismeritek ezeket a verseket?
Felismeritek a versek címét egy-egy részletük alapján? És arra is rájöttök, hogy ki a szerző? Akkor ez a kvíz nem foghat ki rajtatok.
Felismeritek a versek címét egy-egy részletük alapján? És arra is rájöttök, hogy ki a szerző? Akkor ez a kvíz nem foghat ki rajtatok.
Eduline
A Madách téren, az Örkény Színház előtt adták át szerdán az első POKET automatát, amelyből kortárs és klasszikus irodalmi műveket vásárolhatnak okostelefon méretű zsebkönyv formájában a járókelők.
MTI
Felismeritek ezeket az idézeteket, és azt is tudjátok, kitől származnak? Vagy hogy egy-egy szereplő melyik magyar íróhoz köthető? Akkor jó helyen jártok. Teszteljétek a tudásotokat ezekkel a kvízekkel.
Eduline
Felismeritek Juhász Gyula verseit két soruk alapján? Ma van a költő születésének 135. évfordulója, ezért összeállítottunk egy kvízt verseiből. Lássuk, hányat találtok el.
Eduline
Valamiféle kulturális sokk kell ahhoz, hogy a középiskolások elhiggyék, az irodalom egy élő dolog - véli Szabó Roland, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, aki éppen ezért két-három napos verseket is bevisz irodalomóráira, lefújva ezzel a port az irodalomról. A pedagógus az Eduline-nak adott interjúban úgy fogalmazott, "az nem irodalomtanítás, hogy a tanár bemegy, elmondja a tananyagot, aztán visszakérdezi dolgozatíráskor", az irodalmi műveket pedig nyugodtan ki lehet emelni abból a korból, amelyből származnak.
Szabó Fruzsina
Kosztolányi Dezső műveinek digitális kiadása egyre bővül, több 20. századi szerző műveit is elérhetjük majd számos változatban. Szuper oldalt ajánlunk.
Eduline
Arany János portréja került a XII. kerületi BGSzC Budai Középiskola tűzfalára. Az Arany-emlékévhez kapcsolódó alkotást szerdán adták át.
MTI
Melyik Ady Endre legutolsó verse? Ki volt a példaképe a költőnek? Melyik politikai pártnak volt az alapító tagja? Többek között ezekre kérdezünk rá ebben a tesztben. Mindent tudtok Adyról?
Eduline
Ebben a kvízben találkozhattok világirodalmi alkotásokkal és a magyar irodalom verseivel is. Egyszerű a kérdés: ki a szerző?
Eduline
Szerdán indult a szavazásunk: arra vagyunk kíváncsiak, szerintetek melyik a legszebb magyar vers. A szavazás még tart, ha eddig nem tettétek meg, estig még szavazhattok.
Eduline
A költészet világnapján bekukkantottunk a magyar irodalom legismertebb szereplőinek otthonába, hálószobájába, nappalijába. Nyáry Krisztián szerelmeskönyvéből kiderülnek olyan történetek, amelyekről valószínűleg nem hallottatok irodalomórán.
Eduline
Ma van a költészet világnapja: kíváncsiak vagyunk, hogy szerintetek melyik a legszebb magyar vers. "Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet", "Milyen volt szőkesége, nem tudom már", "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok" - melyik verssor áll a legközelebb a szívetekhez?
Eduline
Az utóbbi hetekben is számtalan versfelismerős kvízt ajánlottunk nektek, ezek közül emelünk ki nektek hármat, nehézségi sorrendben.
Eduline
Idén is különleges programon vehettek részt március 21-én. A költészet világnapja alkalmából most színészek előadásában ismerhettek meg hazai és világirodalmi művekkel.
Eduline
Találkozhattatok már azzal az irodalmi kvízzel, amiben az első mondatuk alapján kell felismernetek a regényeket. Lássuk, hogyan megy mindez az utolsó mondat esetében.
Eduline
Az elmúlt hetekben több szuper tesztet kitölthettetek - ezek közül ajánlunk nektek hármat.
Eduline
József Attila verseit kell felismernetek, de nem egy versszak, hanem egyetlen sor alapján. Felismeritek a verseket a harmadik sorukról?
Eduline
Az elmúlt hetekben több szuper tesztet kitölthettetek - ezek közül ajánlunk nektek hármat.
Eduline
Elég egy első mondat ahhoz, hogy felismerjétek, melyik regényre gondoltunk? Tíz olyan regényből készítettünk nektek tesztet, amelyek többsége kötelező vagy ajánlott irodalom a középiskolában.
Eduline
Radnóti Miklós verseiből készítettünk nektek egy irodalmi kvízt. Lássuk, felismeritek-e, hogy melyik idézet, melyik verséből származik. Hibátlan lesz?
Eduline