Mintegy tíz százalékponttal nagyobb eséllyel ismerjük fel a saját hazánkból származó híres embereket, mint a külföldieket – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetemen készült friss nemzetközi kutatásból.
Fizikai kísérletek pillecukorral, pingponglabdával vagy éppen WC-papírral. Dr. Tatiana Erukhimova világszerte milliókkal szerettette meg a fizikát, válogattunk pár videót tőle.
Az Animatiqua Stúdiónál kifejezetten edukatív céllal készítettek egy kisfilmet, amiben összegyűjtöttek magyar származású hírességeket kiemelkedő művészektől Hollywood alapítóin keresztül ismert popzenészekig. A kisfilm elmondásuk szerint egy nagyobb projekt része lesz.
2024. október 16-án, helyi idő szerint délután 5 óra magasságában, 31 éves korában kizuhant egy szálloda harmadik emeleti erkélyéről Argentína fővárosában és szörnyethalt a 2010-es évek legnagyobb fiúbandájának, a One Directionnek az egyik énekese, Liam Payne, aki mindössze 14 éves volt, amikor belecsöppent a showbizniszbe. Halála egy egész generációt megráz. Kiváltképp azokat a fiatal, jelenleg többnyire huszonéves nőket, akik 2010 és 2016 között, a zenekar aktív éveiben és a banda „szünetre” vonulása után is követték a pályafutását.
Valentin-nap alkalmából hoztunk nektek nyolc híres párost. Taylor Swiftet nemrég találta el Cupido nyila, tele is volt vele a sajtó, így biztosan kitaláljátok, ki éppen az aktuális szerelme. A többi hírességnél is tudjátok, hogy ki a jelenlegi partnere?
Ma már híres színészek, rendezők, vagy éppen énekesek, egykoron viszont ők is egyetemisták voltak. Mutatunk 5 híres embert, akik a világ legjobb egyetemein végeztek.