A PNAS Nexus tudományos folyóirat októberi számában megjelent tanulmány szerzői óriási adatbázist dolgoztak fel: több mint 50 ezer híres ember – köztük politikusok, feltalálók és színészek – Wikipédia-életrajzát, valamint az ezekhez kapcsolódó 138 milliárd oldalmegtekintést elemezték. Az adatbányászat mellett egy online kvízjátékot is indítottak, amelyben több mint 41 ezer résztvevő tesztelhette tudását a világ ismert személyiségeiről.
A közös nyelv és a származás ereje
Az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a közös nemzeti és nyelvi háttér független az adott személy általános ismertségétől, mégis jelentősen növeli a felidézés esélyét. A kvízt kitöltők körülbelül 9–10 százalékponttal nagyobb valószínűséggel válaszoltak helyesen, ha a kérdésben szereplő híresség velük azonos országból származott. A közös nyelv használata további 3–6 százalékpontos előnyt jelentett.
A kutatók kiemelték, hogy ez a hatás még akkor is tisztán kimutatható maradt, amikor figyelembe vették a hírességek hazai és nemzetközi ismertségének eltéréseit.
A hírnév ugyanis jelentősen eltérhet helyi és nemzetközi szinten. Jó példa erre Johnny Unitas amerikaifutball-játékos, akinek életrajzát döntően angolul olvassák, így ő tipikusan lokális hírességnek számít. Ezzel szemben a szintén amerikai Elinor Ostrom, a közgazdasági Nobel-emlékdíj első női kitüntetettje iránt világszerte nagy az érdeklődés: Wikipédia-oldalának megtekintései mindössze felerészben származnak angol nyelvű olvasóktól.
Nobel-díj, Oscar-díj és haláleset: mi hoz tartós hírnevet?
A kutatásban azt is nézték, miként formálja az érdeklődést egy-egy kiemelkedő elismerés vagy egy szomorú esemény.
Megvizsgáltuk, hogy hogyan befolyásolja a Nobel-díj, az Oscar-díj és a halálesetek az érintettek Wikipedia-életrajzok látogatottságát, valamint a helyi és nemzetközi ismertségét. Azt találtuk, hogy az időbeli mintázat mindhárom esetben hasonló. Az életrajzaik oldalmegtekintéseinek száma és a helyi érdeklődés irántuk ideiglenesen megugrik, a nemzetközi ismertségük pedig fokozatosan, de tartósan nő. Ugyanakkor több egyedi mintázatot is feltártunk: a Nobel-díjazottak az Oscar-díjasokhoz képest általában kevésbé híresek a kitüntetés előtt
– fejtette ki César Hidalgo, a tanulmány egyik szerzője, a Corvinus kutatója.
Az elismerések és események között jelentős különbségek mutatkoznak:
- Nobel-díj: A díjazás évében az életrajzok megtekintése több mint tizennégyszeresére emelkedett, és még öt évvel később is az ötszöröse maradt a korábbinak.
- Oscar-díj: Az elismerést követően a hírességek iránti figyelem legfeljebb 110 százalékkal emelkedett, nemzetközi ismertségük pedig maximum 86 százalékkal nőtt.
- Halálesetek: Egy híresség halála után az életrajzok megtekintési száma átlagosan 181 százalékkal ugrott meg. Fontos kiemelni, a közvetlen figyelem néhány év alatt elmúlt, az elhunyt nemzetközi ismertségi mutatója fokozatosan erősödött, és öt év múlva 50 százalékkal haladta meg a korábbi szintet. Ezzel szemben a helyi érdeklődés csak rövid időre és mérsékeltebben, nagyjából 23 százalékkal emelkedett.
Emlékezet az algoritmusok korában
A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy a Wikipédia-forgalom és a kvízválaszok elsősorban a hírességek felismerhetőségéről adnak képet, és a kollektív emlékezet mélyebb, összetettebb jelentéstartalmait azonban csak részben tükrözik.
Az eredmények ugyanakkor értékes pillanatképet nyújtanak arról, hogy milyen tartalmakat kerestek az emberek önállóan, mielőtt az információkeresés egyre inkább a mesterséges intelligencia által vezérelt platformok felé tolódott el.
Nyitóképünk illusztráció.