Dr. Tatiana, az internet kedvenc fizikatanára

Fizikai kísérletek pillecukorral, pingponglabdával vagy éppen WC-papírral. Dr. Tatiana Erukhimova világszerte milliókkal szerettette meg a fizikát, válogattunk pár videót tőle.

A „Dr. Tatiana” néven ismert kutató látványos kísérleteivel és kifogyhatatlan lelkesedésével hódította meg az internetet. Videóiban hétköznapi tárgyakkal mutatja be a fizika alapjait. A Texas A&M University YouTube csatornáját már több mint 3,5 millióan követik, egyes felvételei pedig százmilliós nézettséget érnek el.

Erukhimova nemcsak a közösségi médiában aktív: szinte minden héten tart bemutatókat általános- és középiskolásoknak is.

Minél korábban és minél jobban tanítják a gyerekeknek a fizikát, annál jobb” – vallja egy interjúban.

Pedig nem indult könnyen. Amikor közel húsz éve elsőéves hallgatókat kezdett tanítani, nehezen tudta megragadni a figyelmüket. Erős orosz akcentusát hátránynak érezte, és csak második félévben találta meg a saját hangját. Azóta tudatosan interaktívvá teszi óráit: beszélget a hallgatókkal, bevonja őket a kísérletekbe, és igyekszik minden előadást élménnyé alakítani.

Munkáját tavaly országos díjjal is elismerték az Egyesült Államokban. A fizika tanszék vezetője szerint Erukhimova „egyszerre előadó és tudós – ez ritkaság a közösségben”.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.