Megteltek a gyerekkórházak Kínában egy tüdőgyulladást okozó járvány miatt
A WHO további információkat kért Pekingtől a rejtélyes tüdőgyulladás kitöréséről.
A WHO további információkat kért Pekingtől a rejtélyes tüdőgyulladás kitöréséről.
Idén is magas fertőzöttségi arányra számítanak a szakértők.
A túlzott képernyő- és okoseszköz használata miatt egyre gyakoribb a megkésett beszédfejlődés és mérhetően rosszabbak a társas készségek az óvodások körében.
Sokan a hét minden napján, akár többfajta edzésre is járnak gyerekként, de vannak, akiknek a rendszeres mozgást a testnevelés óra jelenti. Utánajártunk, hogy mennyi lehet az ideális testmozgás gyerekkorban.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százalékát is érinti.
2016 végéig elvileg minden, családjából kiemelt 12 éven alulit nevelőszülőnél kellett volna elhelyezni, ez 2021 végéig sem sikerült. Bár többen várakoznak örökbefogadásra, mint ahány gyerek vár nevelőszülőkre, mégis sokan az állami rendszerben ragadnak, mert a többség háromévesnél fiatalabb gyerekre vágyik és belőlük van a legkevesebb.
Tarnay Kristóf
Szeretlek, figyelek rád, sajnálom.
Eduline
Szakértők szerint az ilyesmit nem szabad eltitkolni a kicsik elől, mert minden gyereknek joga van ahhoz, hogy értsék, mi zajlik körülöttük, még akkor is, ha úgymond "felnőtt dolgokról" van szó.
Eduline
A tegnapi események után sok gyerek ment haza úgy az óvodából és az iskolából, hogy kérdései voltak az ukrán-orosz háborúról. "Jó légkörben a gyermek akkor és annyit kérdez, amennyit az ő saját érzelmi teherbírása enged" - fogalmaz Fehér Tibor pszichológus, aki pár hasznos szemponttal segíti a szülőket. Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a háborús hírekről?
Csik Veronika
A kisgyerekes szülőknek sorozatosan otthon kell maradni gyermekükkel az újabb és újabb karanténok miatt, gyermekápolási táppénzt azonban nem vehetnek igénybe az érintett időszakra.
Bezzeg Hanna
Vidéken már ezen a héten megnyitottak az óvodák és bölcsődék, jövő héttől pedig Budapesten is nyitva lesznek. Mire kell majd figyelni igazán?
Eduline
A gyerekek tíz százaléka már bejár óvodába, iskolába. Vajon miért az óvodákat nyitják meg először?
Eduline
Egy amerikai anyuka elindult 2 gyerekével az iskolába, azonban amikor megérkezett észrevette, hogy üres az autó hátsó ülése.
Eduline
Balesetet szenvedett a csúszós út miatt egy gyerekeket szállító járat Bács-Kiskunban.
Eduline
Felsős diákok animátorként kezelik a fiatalabbak konfliktusait egy győri iskolában. A pedagógusok szerint az új szemléletnek és programoknak köszönhetően az iskolában jelentősen lecsökkent a bántalmazások száma.
Eduline
Mentősök segítettek egy békéscsabai óvodás csoportnak, akik pedagógusaikkal éppen szabadtéren voltak, amikor elkezdett szakadni az eső.
Eduline
A gyerekek labdáit szétvagdosták, a kismotorokra pedig rajszögeket ragasztottak, egy gyerek kis híján megsérült a ferencvárosi Lepke-Lak magánbölcsődében.
Eduline
Hogyan lehet jól menedzselni nyolcvan egyetemista szabadidejét? Hogyan működik kórházakban a gyerekekkel foglalkozás? Milyen egyéb kihívásokkal, feladatokkal jár mindez? Az Amigos a Gyerekekért Alapítványnál jártunk.
Talabér Dominika
Az ügy bíróságra került, ebben kiskorú veszélyeztetése a vád, a férfi nyár óta előzetesben van.
Eduline
Az országok magasabb jövedelme nem vezet automatikusan az összes gyerek jobb helyzetéhez, sőt még növelheti is az egyenlőtlenségeket - mondta az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (UNICEF) Magyarország gyermekjogi igazgatója Budapesten.
MTI