Középiskolások figyelem! Pályaválasztó fesztivállal vár titeket az ELTE
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tizenegyedik alakalommal rendezi meg interaktív pályaválasztó fesztiválját a középiskolások számára.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tizenegyedik alakalommal rendezi meg interaktív pályaválasztó fesztiválját a középiskolások számára.
Közeleg a keresztféléves felvételi, de decemberben az általános felvételi eljárásra is elindult a jelentkezés. Mutatunk két szabályt, ami 2023-tól minden egyetemre érvényes.
Székács Linda
Kiderültek a ponthatárok - a tavalyihoz képest majdnem kétszer annyi - összesen 11844 - főt vettek fel felsőoktatásba a pótfelvételin, önköltségesen kereken 5000, 6844 hallgató pedig állami finanszírozásban kezdi meg az őszi félévet.
A legendák már mindenkihez eljutottak - kiléptetett a rendszer, kiestek a létszámból, emiatt halasztani kell egy félévet – a tárgyfelvételi borzalmairól. Igaz, tényleg szokás izgulni előtte, hiszen legtöbb esetben magatoknak kell összerakni az órarendet és szeretnétek, hogy minden úgy legyen, ahogy elterveztétek. Ezért most segítünk, hogy az ütközések miatt biztos ne kelljen aggódnotok.
Múlt héten kihirdették a felvételi ponthatárokat, és kiderült, hogy kit, melyik egyetemre vettek fel. Sajnos nem mindenkinek érkezett meg a várva várt sms, viszont még mindig van remény, ugyanis augusztus hatodika éjfélig jelentkezhettek a pótfelvételen meghirdetett szakokra. Összegyűjtöttük nektek, hogy milyen képzésekre pótfelvételezhettek a különböző egyetemeken.
Tornyos Kata
Órákon belül érkeznek a ponthatárok. Hogy érzitek, meglesznek a szükséges pontok, vagy egyelőre bizonytalanabbak vagytok? Szavazzatok.
Székács Linda
Több egyetemre is felvennének a pontszámotok alapján? Mutatjuk, mi dönti el, hogy melyik képzésre vesznek fel.
Eduline
Májusban és júniusban tartják az alkalmassági vizsgákat az egyetemek és főiskolák. Mutatjuk, mire számíthatnak azok, akiknek erre a vizsgára is készülniük kell.
Tornyos Kata
Már megkapták a hiánypótlási felszólítást azok a felvételizők, akiknél a feldolgozás során megállapították, hogy a pontszámításhoz szükséges középiskolai bizonyítványuk része vagy egésze hiányzik.
Tornyos Kata
Július 12-ig pótolhatjátok azokat a dokumentumokat, amiket a jelentkezési határidő után szereztetek. Mutatjuk, hogyan.
Tornyos Kata
Vannak bizonyos esetek, amikor nem rajtatok múlik, végül azon a szakon kezdhettek-e, amin szeretnétek.
Székács Linda
Lontay Olivért összesen tíz amerikai és két angliai egyetemre vették fel.
Tornyos Kata
Az egyetemi felvételi jelentkezés már lejárt, de egyszer még van lehetőségetek változtatni a megjelölt egyetemek, főiskolák sorrendjén. Mutatjuk, mikor és hogyan.
Tornyos Kata
Hamarosan újra lesz dolga az idén felvételizőknek: jön a sorrendmódosítás és hiánypótlás. Ha változtatáson vagy cserén gondolkoztok, mutatunk egy oldalt, amit érdemes átolvasni.
Eduline
A felsőoktatási szakképzésen idén már nincs minimumponthatár, de a felvételi összpontszámokat több módon is ki lehet számolni. Mutatjuk az idei szabályokat.
Eduline
A felvételi eljárás legizgalmasabb része a ponthatárhúzás - ekkor derül ki, hogy kit melyik egyetemre vettek fel. Bár erre még júliusig várni kell, mi most megnéztük nektek, hogy tavaly hogyan alakultak a végleges pontszámok.
Eduline
Nagyon lelkesen kerekítette a jelentkezőszámokat az Oktatási Hivatal és a Felvi egy grafikonon.
Csik Veronika
A legnépszerűbb alapszakok között idén is sok gazdasági képzés volt, így nem olyan meglepő, hogy a legnépszerűbb egyetemi kar is ehhez a területhez kapcsolódik. Mutatjuk a 2023-as toplistát.
Eduline
Évente több tízezer felvételiző dönt február közepéig arról, hol képzeli el az egyetemi éveit. Közülük azonban csak nagyon kevesen ismerkedhetnek meg a leendő tanáraikkal - a magyar egyetemek ugyanis csak kivételes esetekben szerveznek felvételi vizsgát szemben a nemzetközi intézményekkel, ahol nem csak az érettségi és a középiskolai eredmények döntenek.
Csik Veronika
Ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek, akkor nagyon fontos, hogy már most tisztában legyetek azzal, milyen feltételekkel tanulhattok ingyen az egyetemen.
Eduline