Elzárja a meleg vizet a siófoki iskolák konyháiban a tankerület
Furcsa levelet kapott Siófok polgármestere, ezentúl nekik kell biztosítani a meleg vizet az államosított iskolák konyháiban.
Furcsa levelet kapott Siófok polgármestere, ezentúl nekik kell biztosítani a meleg vizet az államosított iskolák konyháiban.
Csik Veronika
A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd.
Eduline
Naponta több órán át csak iskolai igazolásokat töltenek ki, ez pedig pont a gyógyítástól veszi el az időt - évek óta erre panaszkodnak a gyermekorvosok, akik közül egyre többen mondanak nemet az igazolásgyárra. Budakalászon február óta egyetlen igazolást sem állított ki az egyik gyermekorvos, a rendszer pedig működik.
Székács Linda
Több tízezres sztrájkra készülnek az egyetemi dolgozók az Egyesült Királyságban, de várhatóan csatlakoznak hozzájuk a tanári szakszervezetek, a bölcsődei dolgozók és a postások is.
Székács Linda
Az UNICEF Magyaroroszág széleskörű felmérést végzett a magyar középiskolások körében iskolai zaklatással, az erőszak elterjedtségének mértékével és működésmódjával kapcsolatban. Megjöttek az eredmények.
Eduline
Az állami ösztöndíjas hallgatók egy szerződésben vállalják, hogy a diplomázást követő húsz évben legalább annyi ideig Magyarországon dolgoznak majd, amennyi ideig az állam finanszírozta a tanulmányaikat. De mi a helyzet akkor, ha valaki már most tudja, hogy nem fog az országban dolgozni?
Eduline
Az 1995 után született hallgatók nehezebben dolgozzák fel az egyetemmel járó stresszt, mint az idősebbek. Erre pedig a felsőoktatási intézményeknek is fel kell készülniük – derült ki egy friss kutatásból.
Szabó Fruzsina
„Pillanatnyilag nincs ilyen elképzelés” – így válaszolt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón arra a kérdésre, valóban tervezik-e, hogy megszüntetik a pedagógusok közalkalmazotti státuszát.
Szabó Fruzsina
A legnagyobb belga szakszervezetek közös sztrájkba kezdtek szerdán - megbénult a közlekedés, számos áruház is zárva tart, szünetel a hulladékelszállítás, és az iskolákban sincs oktatás.
Eduline/MTI
A keresetüket befogadta a törvényszék, de a kirúgott tanárok helyét még azóta sem töltötték be.
Eduline
A rendszert még szeptemberben törték fel, a hackerek ezzel lényegében hozzáfértek a magyar közoktatásban tanuló valamennyi diák adataihoz. A fejlesztőcég tagadni próbálta az esetet.
Eduline
A pedagógusok tervezett béremelésének ütemezéséről és a bértábla átalakításának szükségességéről is beszélt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a 24. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Eduline/MTI
Több száz szülő és egyházi iskolában dolgozó pedagógus gyűlt össze kedd este a Deák téren, ahonnan ballagási dalokat énekelve vonultak a Bazilika elé.
Szabó Fruzsina
Újabb érmeket szereztek magyar versenyzők a szakmák világversenyén: Offner Márton ezüstérmes lett a víz-, gáz és fűtésszerelő versenyszámban a WorldSkills Competition 2022 Special Edition németországi döntőjén, Bokor Péter és Hutter Péter kertépítő csapata pedig bronzérmet szerzett.
Eduline/MTI
Közös nyilatkozatban támogatja a közoktatásban dolgozók tiltakozását a Szegedi Tudományegyetem több mint 100 dolgozója.
Eduline
Van olyan település, ahol a megyei harmadosztályban szereplő focicsapat öltözőjében alakítottak ki tantermeket.
Eduline
Első helyezést ért el korosztályában Pollák Julianna Éva klasszikus balett kategóriában a Youth America Grand Prix (YAGP) nemzetközi ifjúsági balettverseny párizsi elődöntőjén.
Eduline/MTI
A hétfői, két és fél órás egyeztetés alatt a tárgyaló szakszervezetek egyetlen "érdemi információval" gazdagodtak: lesz tanári béremelés, de csak akkor, ha a kormány megállapodik az Európai Unióval. Ezt azonban már hónapok óta hallgathatják az oktatásban dolgozók.
Eduline
Korábban havi 15 ezer forintos átalányt fizettek. Most egymillió forintról kaptak csekket.
Székács Linda
Nem tartják megfelelőnek a kormány reakcióját a hetek óta tartó megmozdulásokra.
Eduline