Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Száznyolcvan kilométeres „oktatási menet” indul január 2-án a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól Budapestre, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz.
A különleges akciót szombaton, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a noÁr Mozgalom közös tüntetésén jelentették be.
Az „oktatási menet” a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól indul, amely fontos szerepet tölt be a pedagógustiltakozásokban – szeptemberben a Herman igazgatóhelyettesét menesztette pozíciójából a tankerület, mert részt vett a polgári engedetlenségben. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumból pedig öt pedagógust bocsátott el a tankerület szeptember végén, mert többször polgári engedetlenségi akcióba kezdtek.
Decemberben is lesz egyébként sztrájknap, december 8-án újra munkabeszüntetéssel tiltakoznak a pedagógusok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.