Ezek voltak a nyár sláger társasjátékai a családi nyaralásokon
Az UNO továbbra is verhetetlen, de kaptunk pár olyan játék ötletet is, amit mi is kipróbálnánk.
Az UNO továbbra is verhetetlen, de kaptunk pár olyan játék ötletet is, amit mi is kipróbálnánk.
Augusztus 6-án három év várakozás után debütált a Netflix egyik legsikeresebb sorozatának második évada. Wednesday sötétebb lett, morbidabb és ez jól áll neki. Ilyennek láttuk az első négy epizódot.
Tanárokat kérdeztünk arról, hogy ők miket olvasnak a nyáron, a nyaralásukon, illetve milyen könyveket ajánlanának jó szívvel a diákjaiknak, hogy felélénkítsék a bennük rejlő könyvmolyt.
Bármit választotok, a lényeg, hogy jól mulassatok az éneklés közben.
Kiválogattuk a legizgalmasabbakat.
„Így is nagyon stresszes lesz a felvételi, ezek után még nagyobb lesz a tétje”, szigorítaná a kormány az órán használható tankönyveket, tiltakoznak a történelem- és magyartanárok – ezek voltak a hét legfontosabb eseményei.
Piszkos Fred, a kapitány talán az egyik legismertebb Rejtő-regény, amivel a fiatalok már a gimnázium előtt is találkozhattak, de a középiskolai évek alatt biztosan. 2027-ben pedig már a filmvásznon is találkozhatunk a jól ismert karakterekkel.
Tökéletes olvasmányok lehetnek az őszi szünetre.
Az eseményre hétvégén, szeptember 27-28 között kerül sor, de már most jó, ha megtervezitek, hogy miket szeretnétek megnézni.
Van, ahol plusz pontot ér az e-sportban elért eredmény a felvételin, és van, ahol egyetemi keretek között oktatják a mára már globálissá vált iparágat.
Kis erőfeszítéssel és némi kreativitással maradandó ajándékkal lephetitek meg kedvenc tanárotokat.
Bár a központi vizsga még odébb van, a gyakorlást már most érdemes elkezdeni. A korábbi évek feladatsorainak megoldása mellett a következő appok is megkönnyíthetik a felkészülést.
Akár középiskolába jártok, akár egyetemisták vagytok, akár már pályakezdőként kell kézben tartani a pénzügyeket. Ez az ingyenes app segít, hogy ne vesszetek el a sok kiadásban.
Ha nehezen megy a füzetbe írt jegyzetek magolása, esetleg a könyv bújásával sem haladtok egyről a kettőre, akkor érdemes lehet tanulási technikát váltanotok, és kipróbálni a tanulókártyákat.
A házi feladatok, témazáró dolgozatok, zárthelyik és prezentációk sokaságában könnyű elveszíteni az irányítást és belefulladni a határidőkbe. Következzen egy applikáció, amivel minden teendőt nyomon követhettek!
Klasszikus és friss alkotásokból egyaránt válogattunk – hogy könnyebben induljon az új tanév.
Tudományos alapokon nyugvó tanulási techinikával fejleszthetitek nyelvtanulásotokat ebben az alkalmazásban.
Összegyűjtöttünk nektek néhány alkalmazást, ami segítenek a házi feladatok rendszerezésében és a hatékonyabb tanulásban is - így készülhettek az iskolakezdésre.
Ha elegetek van a tankönyvekből és a klasszikus tanfolyamokból, akkor van egy ötletünk a nyár végi nyelvtanuláshoz.
Ha még az ünnepek után is szívesen kikapcsolódnátok néhány jó sorozattal, akkor mutatjuk, hogy mi miket ajánljuk.