Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az eseményre hétvégén, szeptember 27-28 között kerül sor, de már most jó, ha megtervezitek, hogy miket szeretnétek megnézni.
Tudományos kalandozás a CsoPá-ban
A Csodák Palotája 2023 decemberében átette a székhelyét Csillaghegyre, ahol továbbra is káprázatos látnivalókkal várja a tudományra éhezőket. Az idei Kutatók Éjszakáján a CsoPa munkatársai interaktív játékterekkel és a Richter Gedeon labor látványos kísérletekkel várja az érdeklődőket, Varázslatos tudomány címmel, az Öveges teremben. Ez utóbbira, ha menni szeretnétek mindenképp regisztráljatok, mivel limitáltak a helyek, de az előadást 15:30-tól a 20:30-as zárásig két óránként megismétlik.
Robotok és vasútmodell-kiállítás
Ha mindig is érdekeltek titeket a robotok működése, mit tudnak csinálni, esetleg irányítanátok a mozgásukat, akkor ne hagyjátok ki az Ericsson Magyarország kiállítását a Magyar tudósok körútja 11-ben. Egyes robotokkal még akár beszélgetni is tudtok majd.
Nem vonz annyira a jövő tudománya? Az Ericsson csapata egy T-TRAK modellrendszerben épített terepasztallal is készül azoknak, akiket inkább a vonatok és a nosztalgia vonz. A terepasztalt a havas osztrák a vasutak ihlették, ami mindenkit elkalauzol a téli mesevilágba.
Bővebb információkat a programokról ide kattintva találhattok.
Vízen és levegőben…
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola két izgalmas programmal is készül a látogatóknak. Készítettek egy „útvesztőt”, ahol tengeralattjárók és csikóhalak segítségével kell megtalálni a Némóhoz vezető utat a vállalkozószelleműeknek. A kalandot viszont ravasz ráják és becsapós polipok nehezítik majd. A leggyorsabb kalandor viszont értékes jutalommal lesz gazdagabb.
Ha esetleg jobban izgat titeket az erdők élővilága, esetleg furdal a kíváncsiság, hogy miből épülnek a különböző madarak fészkei, hova ássa a róka az odúját, akkor vegyetek részt az iskola játékos ismeretterjesztő programján. Fészek- és odúépítés közben megismerkedhettek az erdő hangjaival, az állatok kommunikációjával, illetve az erdő nyújtotta természetes orvosságokkal az ottani élővilágnak.
Bővebb információt és a programok pontos helyét ide kattintva találjátok meg.
Nem csak Budapest, de Szeged, Debrecen és Kaposvár is készül a Kutatók Éjszakájára
Járjátok be a dínók birodalmát!
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara óvodásoknak és kisiskolásoknak szervez olyan programot, ahol teljes képet kaphatnak játékosan az őslények világáról. Dínócsontok felkutatása, kirakós és mikroszkópos ősmaradványlesés lesz a repertoárban.
A programra turnusokban lehet részt venni. Ide kattintva tudtok előzetesen regisztrálni, hogy semmiképp ne maradjatok le, ha menni szeretnétek.
Zene ereje
A Debreceni Egyetem kreatív feladattal várja az érdeklődőket. Chopin Tavaszi keringőjének meghallgatása után, a gyerekeknek lehetőségük nyílik a hallott zene képpé és mozgássá alakítására. Festéssel, szalagokkal esetleg kendőkkel és más textilekkel fejezhetik ki a bennük keltett érzéseket.
További információkat a programmal kapcsolatban ide kattintva érhettek el.
A kémia varázslatos világa
Mitől színes a tűzijáték? Hogyan készíthetünk oxigént? Ha érdekel titeket, hogy hogyan lehet otthon biztonságos körülmények között kísérletezni, illetve a hétvégén szeretnétek valódi vegyszerekkel kísérletezni, akkor látogassatok el a kaposvári Mathias Corvinus Collegium Alapítvány programjára.
A program látogatása előzetes regisztrációt nem igényel, de így is több turnusban indulnak bemutatók. Ide kattintva tudtok tájékozódni az időpontokról és a pontos helyszínről is.
A többi programért látogassatok el a Kutatók Éjszakája honlapjára. Rengeteg további, a listából kimaradt színes eseménnyel készülnek a szervezők.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.