Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Egy tanév alatt pedig jellemzően több tízezer szendvicset, gyümölcsöt és édességet készítenek és gyűjtenek, amiket aztán hajléktalanszállókra visznek.
900 szendvicset gyűjtöttek 23 iskola diákjai október első hetében a Budapest Bike Maffia Plusz 1 Szendvics kezdeményezésében.
23 iskola diákjai hozták be a plusz szendvicseket és uzsonnákat, így több mint 900 adag szendvics és egyéb finomság jutott el hajléktalanszállókra és melegedőkbe – szívhez szóló üzenetekkel azokhoz, akiknek nem biztos, hogy jutott volna ezeken a napokon vacsora
- írják a közösségi oldalukon.
A szervezet koordinálásában több mint 40 iskola gyűjt minden tanévben szenvicseket rászorulók számára; főként budapesti intézmények, de a BBM szerint egyre több megkeresés érkezik vidéki csatlakozóktól is.
,,Van suli, ahol minden egyes héten, van ahol kéthetente vagy havonta, van olyan sulink, ahol ott helyben gyártják a szendókat az osztályok felváltva, és tavaly óta már egy ovink is van! Több olyan iskola is akad, ahol a szülők vagy a pedagógusok oldják meg a szendvicsek elszállítását a szállókra, de olyan is van, hogy az egyik suli még a másik suli szendvicseit is célba juttatja jófejségből" - írták még januában, amikor arról adtak hírt, hogy hat hónap alatt 8900 adag ételt gyűjtöttek így a gyerekek és családjaik.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.