Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az idővel minden emlék megszépül, így a sok gyenge menzás étel mellett azért akadnak, amik jók is voltak.
Ahogy azt a korábbi szavazásnál is kiemeltük, ahol eldöntöttétek, hogy mi volt a legrosszabb menzás kaja, teljesen szubjektív tud lenni, hogy ki mit tart jónak vagy rossznak.
A sok rettenetes étel között, mint a finomfőzelék, a paradicsomos káposzta vagy a tejleves, azért lehetett kisebb-nagyobb örömforrásokat is találni a menzán Szavazzátok meg Facebookon, hogy szerintetek a felsoroltak közül melyik a legjobb:
Fordítsuk meg a dolgot, szerintetek melyik volt a legjobb menzás kaja a felsoroltak közül?
Posted by eduline.hu on Tuesday, January 28, 2025
Piskótakocka csokiöntettel
Nagy klasszikus, amit sokan szeretnek. Amíg meleg rajta a csokiöntet, addig a legfinomabb.

Bácskai rizseshús
Még ha száraz is, akkor is egészen finom. Kovászos uborkával meg pláne.

Paprikás krumpli
Amilyen egyszerű, a menzán ez olyan nagyszerű is tud lenni. A nem sok összetevőt követelő ételt pont az ilyen nagyüzemi étkeztetésekre találták ki.

Krumplifőzelék
Hasonlóan a paprikás rokonához, a krumplifőzelék is egy nehezen elrontható étel. Még a menzás fasírozottat is fel tudta javítani.

Krumplis tészta
Örök klasszikus, amit a legtöbb diák szeret. Kovászos uborkával körítve az igazi.

Hideg meggyleves (bár nem mindig volt hideg)
Egy kitétel van, ne legyenek benne tejszín darabok. Ennek ellenére ez a legfinomabb leves, amit lehet kapni.

Krumplinudli baracklekvárral
Örömünnep, amikor a ropogós morzsába forgatott, jó porcukros nudlit egy kis darabos baracklekvárral a tálcára teszik. Melegen a legjobb.

Lekváros bukta
Bár sok helyen inkább uzsonnaként osztogatták, azért az ebédesek is gyakran emlegették, mint desszert.

Diós tészta/mákos tészta
Ennél a két fogásnál is vérre menő vitákat folytatnak a menzás diákok, de egy picivel többen vannak azok, akik szeretik ezeket. Persze ha nem avas dióval vagy állott mákkal szórják meg a tésztát.


Borsófőzelék
Az egyetlen olyan főzelék, aminek jól áll, hogy kicsit édeskés.

Milánói makaróni
Emberfüggő ugyan, de sokkal többen szerették, mint utálták.

Aranygaluska
Vaníliasodóval az igazi, de sajnos szintén ritka étel volt az iskolák menzáján.

Rántott csirkemell
Nem úgy, mint csontos kistestvérét, amit félig nyersen tálaltak fel egyes visszaemlékezések szerint, a rántott csirkemellet egészen sokan szerették. Krumplipürével és csalamádéval tálalva az igazi.

Rakott krumpli
Krumpliból majdnem minden jó, amit a menzán adnak. A rakott krumpli is egy univerzális étel, aminek nem tesz rosszat, ha rengeteget csinálnak egyszerre.

Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.