Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az első két helyen szoros volt a verseny, de végül kicsivel több mint 10 szavazattal győzött a tejleves.
Mindenkinek van legalább egy olyan étel az életében, amitől ki tudna szaladni a világból. A kérdésre, hogy szerintetek melyik a legrosszabb menzakaja cikkünk írásáig 561-an szavaztatok és kifejezetten szoros volt a verseny.
Bár minden bizonnyal sok étel kimaradt, de így is tudtatok válogatni a felsoroltak közül. Elsöprő többséggel az első három helyen van:
A tejlevesre sokan úgy emlékeznek, mint egy borzasztóan édes és felvizezett tejre, amit reszelt tésztával tálaltak. Ha jól van elkészítve, akkor még egy szívmelengető étel is lehet. De ahhoz az is kell, hogy ne legyen tele a rosszul sikerült sűrítés miatt lisztcsomókkal.
Finomfőzelék fronton nem kell sokat magyarázni, hogy a diákok miért nem szeretik. Egyszerűen meglepő, mert nem azt kapod amire vársz és ezt nem az elnevezésből kiindulva értjük. Bár hozzá kell tenni, hogy nem dob sokat a dolgon, ha meghalljuk azt, hogy finomfőzelék, de közben meg nem is az. Ráadásul ugyanúgy, ahogy a harmadik helyezett paradicsomos káposztánál, itt is általában száraz fasírozottal kínálták.
Hogy mik kerültek fel még a listára, azt ebben a cikkben láthatjátok:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.