Raboskodtak itt hírhedt betyárok; Milfajt Ferkó és feltehetően Sobri Jóska is. Innen irányította az egyházmegyét a nyilas diktatúra alatt bebörtönzött és számos alkalommal megkínzott veszprémi püspök, majd esztergomi érsek és hercegprímás, Mindszenty József. De tartottak itt fogva 56-os felkelőket is, köztük Brusznyai Árpád gimnáziumi tanárt, aki végül mártírként, hamis vádak miatt végeztek ki1958-ban.

A Veszprémi Várbörtön 1858-tól volt a magyarországi büntetés-végrehajtás egyik helyszíne. Ez váltotta – már humánusabb megoldásként - a veszprémi várhegy üregeiben kialakított, ablakok nélküli, zsúfolt tömlöcöt, ahol az 1700-as években legalább 32 fogoly vesztette életét az áldatlan állapotok és a higiénia hiánya miatt.

A Veszprémi Várbörtön végül egészen 2003-ig funkcionált. Innen szállították át az elítélteket az új, Kádártai úti büntetés-végrehajtási intézetbe, a történelmi épületben pedig minden úgy maradt hátra mögöttük, ahogy az utolsó ott töltött napjukon volt.

Test és Idő

Verés, botozás, csonkítás vagy akasztás. Mitől függött a múltban, hogy egyes bűnöket hogyan büntettek? Hogyan zajlott az ítélethozás és mi várta a büntetésükből visszatérő egykori elítélteket? Hogyan vélekedünk ma a bűnről és mit tarthat magánál egy elítélt a börtönben?

Börtön helyett manapság már egyfajta időutazásra és rendhagyó történelemórára invitál minket a Veszprémi Várbörtön épülete, amit egy külön erre a célra kialakított lifttel lehet megközelíteni.

Az épületbe belépve aztán két út áll előttünk, balra a test és a múlt, jobbra az idő és a jelen.

A büntetés-végrehajtás egykori helyszínén a 2003-as bezárást követően kiállítást rendeztek be, amit 2023-ra teljes mértékben felújítottak. A hátrahagyott börtöncellák helyett (vagy mellett) így már egy modern, színes-szagos kiállítás várja a látogatókat, bizonyos esetekben szó szerint.

Márkusné Vörös Hajnalkával, az Ember a rács mögött című kiállítás történész szakértőjével először balra; a test irányába indulunk el, vagyis a múlt felé.

A szakember szerint a kiállítás ezen oldala azért ezt a nevet kapta, mert a múltban a bűnelkövetést a test bántalmazásával büntették.

Az egykori cellákban berendezett interaktív kiállítás ebből az időszakból ad vissza egy-egy szeletet. Egy pódiumra fellépve például magunk is megtudhatjuk, milyen érzés volt a nyilvános megszégyenítés. Egy másik cellában egy kellemes női hang éppen azt ecseteli, hogy Mária Terézia egykori magyar uralkodó szabályozásai szerint hány ütést lehetett mérni a bűnelkövető testére anélkül, hogy az maradandó károsodást okozott volna. Előtte ugyanis a büntetés gyakran akkor is végzetes volt vagy maradandó károkat okozott, ha eredetileg nem az volt a célja.

De a kiállítás magyarázatot ad arra is, hogy a kivégzéseket miért a nyilvánosság előtt tartották, hogy mit jelent a megbélyegzés, és hogy a halálbüntetéseket rezzenéstelen arccal végrehajtó hóhérok valójában milyen nagytudású emberek voltak, akiknek a személyét mégis annyira rettegték, hogy a városok határára „száműzték” őket.

Innen, az 1800-as évek látszólag brutális múltjából a jelen felé közeledve érkezünk el a kiállítás második feléhez, az időhöz. Azokhoz az évtizedekhez, amikortól kezdve a büntetést már nem feltétlen a test bántalmazása és csonkítása jelenti, hanem a soha véget nem érőnek tűnő elzárás a társadalom egészséges részétől.

„Itt fogok megdögleni” – hangzanak fel például az egyik elítélt éjszakai gondolatai az egyik korábbi cellába belépve.

Nincs ott más, csak vaságyak, egy asztalka, egy függönnyel eltakart vécé és egy tévé, ahol mindig azt kell nézni, amit a börtönőrök kiválasztanak, és ahonnan látszólag nincs kiút.

De megismertet minket a kiállítás azzal is, hogy mit vihet magával egy börtönbe vonuló elítélt és hogy mit jelentenek a tollakból és hajnyírókból eszkábált tetoválógépekkel készített girbe-gurba vonalú börtöntetoválások. Hogy a rabok közötti hierarchiának ki áll a csúcsán, ki az „álmenő” vagy a „csicska”, és hogy hogyan tűnnek el az évek múlásával együtt az elítélt mellől a korábbi ismerősök, barátok, de még családtagok is.

Ha munkáltató lennél, alkalmaznál korábbi elítéltet?

A büntetés-végrehajtás és a bűn megítélésének változásai mellett az Ember a rács mögött számos ponton morális kérdéseket is felvet. Költöznénk-e például börtönviselt ember szomszédjába, és hogy az elítélttel együtt vajon bűnhődik-e a családja is?

„Mindezekre a kérdésekre a tárlat persze nem tud pontos választ adni, de célunk, hogy a kiállítottak, adott esetben a falakon belül feldolgozott személyes sorsok megismerésével látogatóink megalkothassák saját válaszaikat” – írják a tárlat honlapján.

Ezt a kiállítás megtekintése mellett számos extra foglalkozással is igyekeznek segíteni annak szervezői. Egy nagyobb baráti társasággal vagy osztállyal például lehetőség van arra, hogy a korábban felvetett kérdéseket egy 50 perces drámajátékos foglalkozáson belül dolgozzák fel a csoportok.

Ez többek között fejleszti az empátiát és a kritikai gondolkodást, valamint segít megérteni, hogy mennyire sokrétű a bűn és a bűnhődés megítélése. De részt lehet venni rendhagyó történelemórán is, amin passzív hallgatók helyett aktív nyomozókként kell választ keresni például olyan kérdésekre, mint az, hogy mi számított pontosan bűnnek a különböző korszakokban, és mit jelent megbűnhődni valamiért.

Aki pedig szeretné elhagyni a várbörtön épületét akár tematikus sétákon is részt vehet annak közelében. Meglátogathatja például a korábbi hóhér lakhelyét és az egykori törvényszék épületét is.