Első helyezést ért el a magyar diákcsapat a Nemzetközi Kémiai Tornán

Mexikóik utaztak a diákok a győzelemért.

Elsöprő győzelmet aratott a magyar csapat a hetedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Kémiai Tornán (International Chemistry Tournament).

Augusztus 26. és 30. között Mexikóban, Guadalajaraban rendezték az idei versenyt, amelyen a magyar diákok csapatban első helyen végeztek és többen is egyéni helyezésben is részesültek.

A Kémiai Torna egy angol nyelvű tudományos vitaverseny középiskolás diákok számára, akik hatfős csapatokban versenyeznek, és 12 előre megadott, nyílt végű feladatot próbálnak megoldani.

A csapatok feladata volt, hogy prezentálják a saját megoldásaikat, illetve egy tudományos vita keretein belül megvédjék azokat, válaszoljanak a szakmai zsűri kérdéseire, és a többi csapat megoldásainak gyenge pontjait megtalálják. Ehhez a kémiai ismereteikre mellett a tudományos szakirodalom kritikus feldolgozására, kiváló angol nyelvtudásra, a csapattagjaikkal való hatékony együttműködésre és a megfelelő stratégiai gondolkodásra is szükségük van - olvasható a közleményben.

A győztes magyar csapat tagjai között volt Buzafalvi Dénes csapatvezető, Hegedűs Márton, Koharek Anna, Járay-Vojeck Hanna csapatkapitány, Káldy Fruzsina, Erdélyi Kata, Éger Viktória, és Botlik Bence Béla kísérő.

 

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu