Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az érintett fiatalok nehezebben tarthatják fenn kapcsolataikat, de akár alvászavar és rendszertelen étkezés is kialakulhat náluk. Egy finn kutatás pedig arról számolt be, hogy több időt töltenek telefonjukon a fiatalok, mint amit korábban becsültek.
Egy új finnországi kutatás a fiatal lányok mobilhasználati szokásait vizsgálta. A Helsinki Egyetem kutatói különleges módszert alkalmaztak: önbevallásos adatokat és képernyőképeket is gyűjtöttek az alkalmazáshasználatról. Kiderült, hogy a lányok valójában több időt töltenek telefonjukon, mint amit becsültek – írta meg a hvg.hu. A kutatásba 49 helsinki iskolából toboroztak 15-16 éves lányokat, mert náluk gyakoribb a közösségi média keltette szorongás és függőség. Összesen 656 lány vett részt a kutatásban, és 86 százalékuk küldött képernyőképeket. Átlagosan napi 350 percet (majdnem hat órát) töltöttek telefonjukon, ebből 230 percet közösségi médiás alkalmazásokon.
A kutatók megállapították, hogy a közösségi média gyakori használata magasabb szorongáshoz, rosszabb kedvhez és negatív testképhez vezetett. A tinédzserek 17 százaléka volt a közösségi média rabja, és 37 százalékuk érte el a potenciális szorongásos zavar szintjét. Néhány lány próbálta korlátozni közösségi média használatát, például napi 45 percre csökkenteni a TikTok-on töltött időt, de nem jártak sikerrel és végül napi 3 órát töltöttek a platformon. A kutatók szerint a probléma megoldása nem könnyű. Szerintük fontos lenne átgondolni, mikor kapják meg a gyerekek az első okostelefonjukat, és korlátozni annak használatát az iskolákban és otthon.
Az agyban is változásokat okoz
Az internetfüggőség a fiatalok agyában olyan kémiai változásokat okoz, ami még több függőséget okozó viselkedéshez vezethet – írta meg
a PLOS Mental Health szaklapban
alapján.
A kutatók megállapították, hogy a fiatalok agyában több neurális hálózatban is megmutatkoznak a hatások, és az agy egyes részein akkor tapasztaltak fokozott aktivitást, amikor az alanyok nyugalmi állapotban voltak. Az agy aktív gondolkodásban részt vevő, a memóriáért és döntéshozatalért felelős területein ugyanakkor összességében csökkent a funkcionális összekapcsolódás.
Ezek a változások a kutatók szerint addiktív viselkedést és hajlamot, valamint a mentális egészséggel, a fejlődéssel, az értelmi képességekkel és a fizikai koordinációval kapcsolatos viselkedésbeli változásokat eredményeztek a vizsgált 10–19 év közötti korosztálynál. Az eredmények azt mutatják, hogy a kényszeres internethasználat negatív viselkedési és fejlődési változásokhoz vezethet, ami komoly hatással lehet a serdülők életére: nehezebben tarthatják fenn kapcsolataikat és társas tevékenységeiket, hazugságspirálba kerülhetnek az online tevékenységükkel kapcsolatban, valamint rendszertelen étkezést és alvászavarokat tapasztalhatnak.
„A serdülőkor egy döntő fontosságú fejlődési szakasz, amelynek során az emberek jelentős változásokon mennek keresztül biológiai és kognitív szinten, illetve személyiségükben. Emiatt az agy különösen érzékeny az internetfüggőséggel kapcsolatos késztetésekre, kényszercselekvésekre ebben az időszakban” – magyarázta Max Change, a tanulmány vezető szerzője.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).