Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Egyesült Királyság két legrangosabb balettiskoláinak táncosai számoltak be arról, hogyan szégyenítették meg őket tanáraik az órák alatt.
Étkezési zavarok, megszégyenítés, mentális problémák jellemzik az Egyesült Királyság két legrangosabb balettiskoláját. A BBC a Royal Ballet School és az Elmhurst Ballet School több mint ötven volt diákjával beszélt, akik 2004 és 2022 között jártak az intézményekbe.
Minden évben Anglia legtehetségesebb gyerekei közül több százan vesznek részt a balettiskolák meghallgatásán, színpadi karrierről álmodozva. Csak a legjobbakat választják ki, és a büszke szülők átadják 11 éves gyermekeiket, hogy a fizetős iskolákban éljenek és tanuljanak.
A korábbi diákok, akik az elmúlt két évtizedben jártak az iskolákba elképesztő bánásmódokról számoltak be:
Egy alkalommal Elmhurstben egy tanár gúnyolódott az osztályon néhány fánk miatt, amelyről azt mondta a diákoknak, hogy az óra után vehetnek belőle. Majd végül a tanárnő kiválasztotta a legvékonyabb tanulókat, és azt mondta, hogy csak ők ehetnek egyet, a 22 éves Grace Owen elmondása szerint.
"Azt mondta nekem: "ha lenne késem, ezt vágnám le, és rámutatott a fenekemre, nagyjából a combom felére és a vádlim egyharmadára" – erről már Ellen számolt be, aki 16 évesen került be a londoni iskolába. Már az Elmhurstben is étkezési zavarokkal küzdött, de a Royalban szerzett tapasztalatai teljesen megtörték.
A két balettiskola azt mondta a BBC-nek, hogy keményen dolgoznak a kultúra megváltoztatásán, és az egészséget és a jó hangulatot helyezik előtérbe. Azonban a táncosok és családtagjaik azt mondják, hogy az iskolák lassan változnak, és nem teljesítették kötelességüket, mivel nem gondoskodnak azokról a gyerekekről és fiatalokról, akiket a tanárokra bíznak szüleik.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).