Egyáltalán nincs jó hatással a hallgatók teljesítményére, ha túl korán kezdődnek az egyetemi órák

Ha túl korán kezdődnek az egyetemi órák, a hallgatók jegyei romlanak, és kevesebben is mennek be az előadásokra és szemináriumokra.

  • Eduline

A Qubit a Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatásáról azt írja, majdnem 40 ezer hallgatói órai jelenlétét vizsgálták.

Az eredmények szerint a reggel tartott órák kifejezetten rossz hatással vannak a hallgatók teljesítményére, azoknak a jegyátlaga a legmagasabb, akiknek csak délután volt órájuk.

A Nature Human Behaviour folyóiratban megjelent tanulmány kitér arra is, hogy a hallgatók nagyjából egy időben fekszenek le aludni, így akiknek reggel órájuk van, kevesebb időt töltenek alvással. Az alváshiány pedig az egyetemi teljesítmény rovására mehet.

A kutatók azt javasolják, hogy az egyetemek fontolják meg a kötelező reggeli órák átütemezését. Bár azok megtartásával maximalizálni lehet az oktatók tanításra fordított idejét és a tantermek kihasználtságát, a hallgatók teljesítményét egyértelműen rontja.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.