Hatékonyság, időbeosztás, produktivitás – a leghasznosabb alkalmazások egyetemistáknak

Ismét elhoztunk nektek néhány appot, amikkel zökkenőmentessé és hatékonnyá tehetitek a következő féléveteket.

  • Bezzeg Hanna

Mindly

Ez az app nemcsak órai jegyzeteléshez, de otthoni tanuláshoz, sőt ismétléshez is kifejezetten hasznos. Az ingyenesen használható alkalmazással gondolattérképeket készíthettek, azaz egy központi témát kisebb részegységekre bontva elemezhettek, majd tanulhattok meg. Számtalan formában ábrázolhatjátok az információkat, akár képeket is beilleszthettek, hogy még könnyebben memorizáljátok az anyagot. A Mindly androidos készülékekre itt, iOS rendszerű készülékekre pedig itt érhető el.

App Store

Audio Memos SE

App Store

Elmúltak már azok az idők, amikor a hallgatók tollukkal eszeveszetten másolták a táblát és hallgatták az oktatót. Ennél ma már sokkal kényelmesebben részt vehettek az előadásokon: az Audio Memos SE applikációval lehetőségetek van rögzíteni az előadás hangját, majd az elkészült hanganyagot akár szerkeszthetitek is, és persze bármikor meghallgathatjátok azt. Az applikáció jelenleg csak iOS-es készülékekre, ide kattintva érhető el. (Természetesen ehhez az oktatótok hozzájárulása is kell, de másra is használható az app.)

Alarmy

Ha nektek sem megy könnyen a korai ébredés, és hajlamosak vagytok az utolsó pillanatban beesni a reggel nyolcas előadásra, akkor érdemes lehet letöltenetek ezt az alkalmazást. Az alkalmazás a reggeli ébresztés mellett apró feladatokkal kedveskedik, és addig nem állítja le az ébresztő csörgését, amíg a feladatot nem sikerült teljesíteni. Ez a módszer garantáltan felébreszt titeket is! Ráadásul az időjárást sem kell külön applikációban ellenőriznetek, az Alarmy-n keresztül ugyanis tájékozódhattok az aznapra várható hőmérsékletről, csapadékról, és figyelmeztetést is kaphattok, hogy ne induljatok el esernyő nélkül! Ha ti is kipróbálnátok, akkor androidos készüléketekre itt, iOS-es telefonotokra pedig itt tölthetitek le.

App Store
Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.