Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy negyedik osztályos tanuló minden tanítási napon elmegy az iskolájához, ami zárva van a vírus miatt. Azért kell odamennie, hogy használni tudja az ottani wifit, otthon nincs internetük.
Az új-mexikói Roswellben online oktatás zajlik, az iskolák zárva vannak. Jonathon, negyedik osztályos tanuló, édesanyja a világjárvány miatt elvesztette munkahelyét, így nem tudták fizetni az internet előfizetést – olvasható a CNN oldalán. Az édesanya azt mondta Jonathonnak, hogy be kell mennie az iskolába, ha internet hozzáférést szeretne, de a fiú ennek kifejezetten örült. Azt mondta: ha vissza kell menni az iskolához, akkor újra olyan lehet, mint egy normális gyerek.

Bár az iskola ajtaja zárva van és nincsenek ott más diákok és tanárok sem, a 9 éves diák jól érzi magát. "Az igazgató, a titkárnő és néhány tanár, kijönnek, hogy megnézzék, hátha szüksége van valamire" – mondta az anyuka. A tankerületben dolgozó tanár elmondta, hogy fájt a szíve, amikor a hónap elején meglátta Jonathont az iskola előtt. Megkérte egy barátját, hogy ossza meg Jonathon fotóját a Facebookon, amire az édesanya engedélyt adott.
A bejegyzést nagyon sokan megosztották az interneten, és valaki, aki látta, felajánlotta, hogy egy évig fizeti a család internet előfizetését. A Facebook-fotót feltöltő nő létrehozott egy GoFundMe-fiókot pénzgyűjtésre, hogy más gyerekek is kaphassanak internet-hozzáférést, akik hasonló helyzetben vannak.
Újabb magyar érmek egy nemzetközi tudományos olimpián
Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.