Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Hamarosan kezdődik az őszi félév, ideje nem csak a szobátokat vagy az íróasztalotokat felkészíteni a tanulásra. Négy ingyenes appot mutatunk, amivel a telefonotokat is naprakésszé varázsolhatjátok az egyetemi élethez.
Valamire ébredni kell
Triviálisnak hangozhat ugyan, de az ébresztő egyik legfontosabb kelléke az egyetemi életnek, hiszen nem feltétlenül kell minden nap reggel nyolcra az egyetemen lenni. Ha már minden ébresztőhangot kipróbáltatok, ami a telefonotokon van és már a kedvenc zenéiteket sem akarjátok beállítan, ez az app jól jöhet. A Dawn Chorus appal madárcsicsergésre kelhettek, hiszen 20 fajta madár hangját tartalmaza. Innen tölthetitek le Androidos, innen pedig iOS-rendszerű eszközre.
Minden egy helyen füzetek nélkül
Ha még nincs a telefonotokon, akkor ideje letölteni egy jegyzettömböt, amit tudtok szinkronizálni a többi eszközötökkel is. A Notebook alkalmazás nevén nem sokat agyaltak, a tartalomért megéri letölteni. Jegyzetelésre és hangrögzítésre is alkalmas applikáció ugyanazt tudja, mint az Evernote, csak izgalmasabb dizájnt kapott. Előadásokra kiváló, de ha az egyetemen falain kívül száll meg benneteket az ihlet akkor is jól jöhet.
Elfelejtettem, mire kéne emlékeznem
Az ébresztő mellett nem csak reggel lesz szükségetek emlékeztetőre. A Tasks azok számára készült, akik notórius halogatók. Az applikáció lényegében egy virtuális asszisztens, vagy főnök, attól függően, mennyire hallgattok rá. Kijelölhetitek a feladatokat, és egy kedves kis hangjelzés a jutalmatok, ha be is fejeztétek. Ha valamit nem fejeztek be időben, akkor viszont figyelmeztet.
Mindig legyen egy listád
Ha csoportmunkában kell elkészítenetek egy beadandót vagy projektet, de a csetbeszélgetésekben mindig elvesznek az információk, akkor jól jöhet egy feladatmegosztó app is a Google Teams mellé. Az Asana pont azoknak való, akik szeretnek rendszerben, mindent átlátni. Ebben az appban létrehozhattok projekteket és bizonyos feladatokat megoszhattok a csoportotok többi tagjával is. Lehet időzíteni, pipálgatni és kommentben noszogatni is azokat akik nem aktivizálják magukat.
Rendkívüli szociális ösztöndíj: mikor igényelhetitek?
Könnyű elveszni az ösztöndíjak listájában, de nem árt utánanézni, hogy mire vagytok jogosultak. Mutatjuk, hogy kik igényelhetnek rendkívüli szociális ösztöndíjat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.