Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ma van a 2019/2020-as tanév utolsó tanítási napja.
Holnaptól, június 16-tól kezdődik az idei nyári szünet, ma még lehetnek digitális vagy hagyományos iskolai órák. Ez utóbbiak a nyitás ellenére csak kis százalékban valósultak meg az elmúlt két hétben, ahogyan azt megírtuk, a diákok mindössze három-négy százalékuk vesz részt a személyes oktatásban.
Ez a lehetőség, vagyis a kinyitás elsősorban a felzárkózó diákoknak szólt, akiknek a tanév letelte után is lesz lehetőségük a pótlásra. Június 26-ig ugyanis minden iskolában biztosítva lesz a felügyelet. Ez idő alatt napközit, szakkört, sportfoglalkozást, felzárkóztatást és fejlesztőfoglalkozást is lehet tartani.
A héten már lehetnek azonban napközis és ottalvós táborok is - ezeket szigorú szabályok betartása mellett tarthatják meg a szervezők. A táborok az elmúlt hónapok után nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is komoly lehetőséget jelent, akik szabadságuk híján nehezen tudnák megoldani a gyerekfelügyeletet.
Nagy az igény a nyári táborokra, sok szülőnek jelent megoldást majd a szünetben
Szülői felmérés készült az idei nyári táborokról, sokan élnek majd a lehetőséggel.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).