Kikapcsolódás a vizsgák előtt: ingyenesen elérhető több dokumentumfilm is

A világjárvány idején a Netflix is szeretné támogatni az otthonmaradást, így olyan ingyenes tartalmakat tettek elérhetővé, melyek segítik az otthonmaradók kikapcsolódását.

  • Eduline

Több népszerű dokumentum sorozatot is ingyenesen elérhetővé tett saját YouTube-csatornáján a Netflix.

Mindegyik film rendelkezik oktatási forrásokkal, amelyeket a hallgatók illetve a tanárok egyaránt használhatnak.

-írják oldalukon. Hozzáteszik, hogy remélik ezzel kis mértékben tudnak segíteni a tanároknak az egész világon. Közleményükben azt ígérik, hogy a projektek mögött álló alkotókkal interjúkat is készítenek majd annak érdekében, hogy a hallgatók első kézből hallhassák az alkotásokról az információkat.

Ingyenesen nézhetitek például a Our Planet részeit, vagy a csecsemők fejlődését megörökítő Babies-t, de megtaláljátok a Fehér Sisakosok önkénteseiről szóló The White Helmets című rövid dokumentumfilmet is. A teljes listát itt nézhetitek meg.

Fejlesztenétek a földrajz ismereteiteket? Akkor ezeket az appokat érdemes letöltenetek

Jók vagytok föciből? Rajtatok nem tudnak kifogni a vaktérképek, és egy-egy kép vagy zászló alapján is felismeritek az országokat? Ezekkel az alkalmazásokkal tesztelhetitek a tudásotokat.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.