Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Világszerte ingyen elérhetővé vált a Harry Potter-könyvsorozat első kötetének elektronikus és hangoskönyv változata is - jelentette be J. K. Rowling, a sorozat szerzője.
"A tanároknak, szülőknek és gondviselőknek, akik azon dolgoznak, hogy a gyerekek napjai minél normálisabban és boldogabban teljenek, miközben mindannyian otthon ülünk, kijár egy kis varázslat" - jegyezte meg az író.
A Harry Potter és a bölcsek kövének hangoskönyvverzióját angol, spanyol, francia, olasz, német és japán nyelven ezen az oldalon találjátok. Az angol változatot Stephen Fry brit színész olvassa fel. Ezen felül az e-könyvváltozat 20 nyelven lesz ingyenesen elérhető április folyamán.
A Harry Potter-, valamint a Legendás állatok-filmsorozatok rajongóinak hivatalos weboldalán egy aloldalt is létrehoztak a gyerekeknek a házi karantén könnyebb átvészeléséhez, itt részletes információk találhatók az ingyenesen hozzáférhetővé tett e- és hangoskönyv elérhetőségéről.
A Harry Potter At Home elnevezésű projekt keretében a gyerekekre minden héten "varázsszerda" vár, és hírlevélben érkeznek majd hozzájuk a kreatív feladatok, kvízek és ötletek.
Tévhitek és legendák a XIX. századi magyar irodalomból
Oktatási céllal tesz közzé érdekességeket magyar irodalomból Milbacher Róbert író, a Pécsi Tudományegyetem docense.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).