"A kor nem lehet akadály": 71 évesen szerzett diplomát egy észak-írországi diák

Négy éven belül másodszorra szerzett felsőfokú oklevelet az észak-írországi, 71 éves Anne Loveday, aki korábban tanárként dolgozott. A tanulást ezután sem hagyja abba - írja a BBC.

  • Eduline

A megszokottnál idősebb diák az alapszakos oklevélnek megfelelő úgynevezett higher national diplomát szerzett az észak-írországi Londonberry-ben található North West Regional College-ben. Anne Loveday korábban tanárként dolgozott, elmondása szerint pedig férje halála után keresett új célt, amit a tanulásban talált meg - írja a BBC.

Mint legidősebbhez, osztálytársai többször fordultak hozzá tanácsért, mert tisztelték az élettapasztalatát. Az előadások között rendszeresen találkoztak teaklub keretében, hogy politikáról vagy az emberi viselkedésről beszélgessenek, és barátságok is születtek - mondta a volt pedagógus a portálnak. Hozzátette: ez számára is ösztönző volt, mivel a többi diák érdeklődési köre teljesen más volt, mint az övé.

A kétgyerekes Anne Loveday korábban művészetből diplomázott, most pedig textildizájnból szerzett oklevelet. A portálnak elmondta: a kor senkit sem kellene, hogy megakadályozzon a továbbtanulásban. "Ha érdekel valami, hajrá, menj el a nyílt napokra és derítsd ki, mit ajánlanak, ne zavarjon, hogy te lehetsz a legidősebb" - tanácsolta a hasonló életkorúaknak. A diák nem várt sokat, hogy újabb projektbe vágjon bele: kedd estenként fazekas tanfolyamra jár.

A nap hőse ez az egyetemista: üres papírt adott le dolgozatként mégis ötöst kapott

Haga Eimi egy látszólag üres papírt adott le dolgozatként a japán Mie Egyetemen végzett nindzsatörténeti kurzusán, mégis ötöst kapott.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.