Lazítás a zh után: három hely a fővárosban, amit érdemes kipróbálni

Eljött a zh-k időszaka? Ajánlunk néhány helyet a fővárosban, ahol egy-egy keményebb egyetemi nap, leadás vagy éppen zh után lazíthattok.

  • Eduline

Zh after

Egy megírt zh után hova máshová is ülne be egy egyetemista, ha nem a ZéHá Pubba, merthogy ilyen is van, méghozzá a Móricz környékén. Diákokra szabott árakkal, egyetemistáknak szóló nyereményjátékokkal várják az oda tévedőket. Söröket már 230 forinttól fogyaszthattok.

Napközi?

"Mert Benned is ott lapul a Napközis!" szlogennel a Napközi Bisztró 10 százalék kedvezményt ad minden nagykorú diák számára. A Lágymányosi campus diákjai érik el legközelebbről ezt a helyet.

Romkocsma

Akik kedvelik a romkocsmák világát, érdemes ellátogatniuk az Újbudán található Kamra Campusba is, ahol rendszeresen szerveznek zenés és diákesteket is. Szintén egy kifejezetten egyetemistákra szabott helyről van szó.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.