Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeretnétek olcsón megúszni a strandolást? Összegyűjtöttünk néhány helyet a Balatonnál, ahol ingyen fürdőzhettek.
Balatonakarattya: Gumirádli szabadstrand
Gumirádli a Balatonkeneséből kivált, és azóta is önálló községként működő Balatonakarattya egyetlen szabadstrandja. A strandot a 71-es főútról lehet megközelíteni – az akarattyai körforgalmú csomópontnál a Balaton felé lefordulva, a Bercsényi lejárón át. Siófok felől a Club Aligán áthaladva akár biciklivel is eljuthattok a strandra.
Balatonfenyves-alsói szabadstrand
A vasútállomástól nem messze található a település ingyenes strandja. Az utóbbi években korszerűsítették: a bejárat mellett egy új vizesblokk is helyet kapott, amit rendszeresen takarítanak. Ezen kívül van játszótér, sportpálya, vízibicikli, és büfék is működnek a strandon.
Mennyiért strandolhattok 2019-ben Budapesten és környékén - diákigazolvánnyal?
Utánajártunk, mennyibe kerülnek a strandbelépők Budapesten és környékén - diákkedvezménnyel. Van olyan strand, ahol diákkedvezménnyel akár 400 forintos áron is fürdőzhettek.
Siófok: az aranyparti szabadstrand
Ez az ingyenes strand 3,5-4 km hosszan húzódik, a Szabadi-Fürdőteleptől majdnem Siófok közepéig. A hatalmas területnek köszönhetően a szabadstrand egyes részei jelentősen eltérnek egymástól, ezért érdemes fürdőzés előtt felfedeznetek a környéket, és a számotokra legszimpatikusabb helyet választani.
Tihany: Gödrösi szabadstrand
A legegyszerűbb, ha Balatonfüred felől közelítitek meg a helyet, ugyanis a félsziget bejárata után nem sokkal megtaláljátok a szabadstrandot. A többi tihanyi stranddal ellentétben itt egész nap úgy süt a nap, hogy a hegy nem vet árnyékot a fürdőzőkre, viszont közvetlenül a part mellett fut egy út, ezért nincs túl sok hely a napozásra.
Mennyibe kerül a strandbelépő diákigazolvánnyal? Második rész
Néhány napja utánajártunk, hogy diákigazolvánnyal mennyiért strandolhattok Budapesten és környékén. Most megnéztük, hogy mennyibe kerülnek a fürdőjegyek a nagyobb vidéki városokban.
Zamárdi: T-Beach szabadstrand
Zamárdiból Siófok felé haladva, a Táncsics utca végén található a T-Beach szabadstrand. Itt többek között kajak-, napozóágy- és vízibicikli-bérlésre is van lehetőség.
A Balatonnál található további ingyenes strandok listáját itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.