Program nem csak könyvmolyoknak: vasárnapig tart a fővárosi könyvfesztivál

Olvasnátok egy jó, új könyvet vagy éppen dedikálnátok, amit már kiolvastatok? Szuper programot ajánlunk, amelyen minderre lehetőségetek lehet, ugyanis a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon számos vadonatúj regénnyel, novellás- és verseskötettel ismerkedhettek meg.

  • Eduline/MTI

Csütörtökön megkezdődött a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a fővárosi Millenáris parkban, ami egészen vasárnapig tart. A négy nap alatt közel 400 programmal, író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal várják a közönséget.

A könyvfesztivál díszvendég-országa Norvégia, ahová idén a Budapest Nagydíj is került, ugyanis Karl Ove Knausgard norvég író kapta meg. A hatkötetes Harcom című önéletrajzi regénysorozatról híres író elmondta, nagy hatást gyakoroltak rá Márai Sándor is.

Több tízezer forintot spórolhattok, ha ügyesen kerestek könyveket

Rengeteget olvastok, és már nem győzitek a könyveket vásárolni? Összegyűjtöttünk néhány pénztárcabarát lehetőséget.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.