„Teljesen összetörtem, amikor 65 éves lettem” – emlékezett vissza az SBS-nek. Akkoriban egy állami telefonos tolmácsszolgálatnál dolgozott, az ausztrál közszolgálatban azonban 65 év volt a kötelező nyugdíjkorhatár. Barany nem akarta abbahagyni a munkát, ezért később szabadúszóként folytatta.
Barany úgy érezte, fizikailag és szellemileg is képes lenne tovább dolgozni, ráadásul szükség is volt a munkájára. A szakszervezethez és ügyvédhez is fordult, de végül el kellett hagynia teljes állását. A munkától azonban nem búcsúzott el: szabadúszó tolmácsként és fordítóként folytatta.
Ma, 94 évesen is ezt csinálja. Hetente öt napot dolgozik, általában napi három-négy órát, magán- és állami megbízásokat egyaránt vállal. A nyugdíj mellett a munka pluszbevételt is jelent számára, de azt mondja, nem elsősorban ezért folytatja.
„Ha az elmém működik, én is dolgozni fogok” – fogalmaz.
Magyarországról menekült el a családjával
Marta Barany élete első tizenkét évét Magyarországon töltötte. 1945-ben, a második világháború végén szüleivel Németországba menekült, miután a szovjet Vörös Hadsereg megszállta Magyarországot. A következő hat évben Németországban járt iskolába. A magyar mellett németül, angolul, latinul és franciául is tanult – ezek a nyelvek később a szakmai pályáját is meghatározták.
1951 januárjában, 18 évesen érkezett családjával Ausztráliába. Az út 65 napig tartott. Háború után kitelepített személyként a Victoria állambeli Bonegilla migránstáborba került. Mivel a tábor megtelt, a családot egy katonai sátorban helyezték el.
Az 1956-os forradalom után lett egyre nagyobb szükség a tudására
Tolmácskarrierje az 1950-es évek végén indult. Barany ekkor a húszas évei végén járt, már anya volt, és adminisztratív munkakörben dolgozott. Az 1956-os forradalom után sok magyar érkezett Ausztráliába, ám akkor még nem működött kiépített közösségi tolmácsszolgálat az országban. Barany ezért kezdett segíteni az újonnan érkezőknek.
Szerinte alapvető fontosságú, hogy az emberek el tudják mondani, mit szeretnének, és képesek legyenek kifejezni magukat. Ez pedig különösen nehéz, ha valaki nem beszéli annak az országnak a nyelvét, ahol él.
Hat évtizedes pályafutása alatt számos helyzetben tolmácsolt. Az egyik legemlékezetesebb megbízása egy késő esti telefonhívás volt egy nyugat-ausztráliai vidéki kórházból. Egy fiatal nő éppen szült, Barany pedig közte és az egészségügyi dolgozók között tolmácsolt: neki kellett elmondania, mikor nyomjon, mikor ne, és azt is, hogy minden rendben lesz. A gyermek megszületése után pedig ő közölte az apával, hogy egészséges kisfia született.
Több ausztrál tolmácsszolgálat létrehozásában is részt vett
Barany nemcsak tolmácsként dolgozott. Pályafutása során több ausztrál tolmács- és fordítószolgálat létrehozásában is szerepet vállalt.
Alapító tagja volt a Telephone Community Interpreting Service-nek és az Australian Institute of Interpreters and Translatorsnak, valamint részt vett a fordítók és tolmácsok ausztrál akkreditációs rendszerének kialakításában is. Emellett a Caritas magyar szervezetének létrehozásában is közreműködött.
A 2000-es sydney-i olimpia idején a Magyar Olimpiai Bizottság helyi szervezetét vezette, és Új-Dél-Wales etnikai ügyekért felelős biztosaként is dolgozott. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el, köztük a British Empire Medallal és az Order of Australia Medallal.
Ma már leginkább telefonon dolgozik
Korábban rengeteget utazott a munkája miatt: Queenslandtől Adelaide-en át Új-Dél-Wales vidéki településeiig számos helyen tolmácsolt személyesen. 94 évesen már főként telefonon vagy videóhívásokon keresztül dolgozik, bár továbbra is vezet, és személyes megbízásokat is vállal, ha meg tudja oldani az utazást és a parkolást.
Németül ma már nem tolmácsol, mert úgy érzi, megkopott a nyelvtudása, így elsősorban magyar és angol között dolgozik. Azt mondja, a munka lefoglalja és energiával tölti fel. Bár nyugdíjat is kap, és a szabadúszó megbízásokból is van bevétele, számára ennél fontosabb, hogy továbbra is szükség van rá.
„Őszintén szólva nem tudom, mit kezdenék az agyammal, ha abbahagynám a munkát” – mondja.
Az iskolájában Józsi bácsiként ismert Gogolák József nyolcvankét évesen írta be magát a magyar oktatástörténetbe, azzal, hogy ilyen idősen vehette át érettségi bizonyítványát és egyben a „Magyarország legidősebb érettségiző diákja” elismerést. Már a következő célját is kitűzte, felvételizett a főiskolára, mert gyerekeknek szeretne hittant tanítani.