Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy tengeralattjáró tematikájú MR váró és vizsgálóhelyiség kialakítása a cél.
Évente több száz olyan gyerek érkezik a Semmelweis Egyetemre, akik oxigénhiánnyal, központi idegrendszeri betegségekkel vagy daganatos megbetegedésekkel küzdenek, és állapotuk miatt MR-vizsgálatra van szükségük. Mivel az intézményben minden második MR vizsgálat gyerekeken történik, ezért döntöttek úgy, hogy kifejezetten számukra vásárolnak egy új MR-készüléket.
Bartos Erikával írtak mesekönyvet a pécsi egyetemen a cisztás fibrózissal élő gyerekeknek
Az egyetem alapítványának kezdeményezésére az új berendezésre már össze is jött a támogatás, a következő cél pedig egy olyan vizsgáló és váró kialakítása, amely nemcsak technikailag fejlett, hanem a gyerekek számára is biztonságérzetet ad. A tervek szerint a helyiség tengeralattjáró-tematikát kap: a falakat vidám víz alatti motívumok díszítik majd, maga a készülék pedig egy sárga tengeralattjáróra emlékeztető matricázást kap.
A kampányhoz számos ismert hazai művész és tartalomgyártó is csatlakozott, köztük Hajós András zenész, Ács Fruzsina humorista, Nagy Dániel F1-szakkommentátor, Zsozeatya gamer és még sokan mások. Ők saját közösségi felületeiken hívják fel a figyelmet az akcióra, melynek gyűjtése egészen decemberig tart.
Az összefogás révén a Semmelweis Egyetem reményei szerint olyan barátságos és korszerű vizsgálati környezetet hozhatnak létre, amely megkönnyíti a gyerekek és szüleik számára a sokszor stresszes vizsgálati folyamatot.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.