Retteg a tankolástól a 18-24 évesek kétharmada

A magas üzemanyagárak mellett egyéb okai is vannak annak, hogy miért utálnak tankolni.

  • Székács Linda

A fiatalok közel kétharmada érez idegességet és szorong attól, ha tankolnia kell az autójába - erre világított rá legalábbis a Cazoo online autókereskedő felmérése, amiről a The Independent számolt be.

A felmérés során kétezer 18-24 év közötti Z generációs fiatal tapasztalatait vizsgálták, az eredmények szerint pedig átlagosan tízből hatan éreznek idegességet és szorongást, ha benzinkútra kell menniük, hogy megtankolják az autóikat.

A kellemetlen érzés kiváltó okai között szerepelnek

  • a magas benzin- és gázolajárak,
  • a félelem attól, hogy elég közel tudnak-e parkolni a töltőpisztolyhoz,
  • a megfelelő üzemanyag kiválasztása,
  • és maga az eszköz használata.

De többen ide sorolták a higiéniát és a sorbanállást is.

A megkérdezettek között voltak, akik azt mondták; a tankolástól való félelmük miatt előfordult már, hogy "veszélyesen alacsony" üzemanyagszinttel közlekedtek, vagy hogy útközben fogyott el az üzemanyaguk. Több mint kétharmaduk pedig arról nyilatkozott, hogy kérték már meg a párjukat, barátaikat vagy szüleiket, hogy tankoljanak helyettük.

"Ez egy egyszerű, mindennapi tevékenységnek tűnik sokak számára, viszont a kutatásunk azt mutatja, hogy több millió autóvezetőből vált ki szorongást és félelmet, kiváltképp a fiatalokból vagy a kevésbé gyakorlott sofőrökből" - nyilatkozta Harry Waring, a Cazoo szakértője.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.