Szőrős, négylábú vagy épp szárnyas űrhajósok: állatok, amelyek már jártak a világűrben
Lajka kutyát talán mindenki ismeri, de azt tudtátok, hogy egy Nefertiti nevű ugrópók is járt már az űrben?
Már méterekkel a víz előtt hasra fordulnak és így kúsznak az Atlanti-óceán felé az afrikai pingvinek a dél-afrikai Fokváros egyes partjain. Apró kis fekete-fehér madarak ezek, amik a homokban fészkelnek, nevelgetik a barna, pufi kis fiókáikat és vidáman fürdőznek az embernek még nyáron is túl hideg vízben. Ilyenkor pedig pláne, hiszen a Föld déli féltekén, így Dél-Afrikában is júniustól augusztusig tél van – igaz, havat és igazán hideget itt nem igazán tapasztalnak.
Mit keresnek akkor a hideget kedvelő, gyakran az Antarktisszal azonosított frakkos madarak Afrikában, ahol tavasszal és nyáron – nagyjából októbertől áprilisig - tikkasztó meleg van?
A válasz igazán egyszerű; egyes fajok a melegebb vidékeket kedvelik. Az Antarktiszon mindösszesen két pingvinfaj él; a császárpingvin, ami -60 fokban, a jégen költi a fiókáit olyan körülmények között, amik elől más állatok menekülnek. Illetve az Adélie-pingvin, ami a leggyakoribb pingvinfaj az Antarktiszon; jellemzően a partvidékeken fészkel, ellentétben a nagyobb fajtársaival, ami a kontinens belsejét és a jeget kedveli.
Ezen a két fajon kívül csak két másik; az álszíjas pingvin és az ezüstpingvin kedveli az igazán hideget, ezek azonban inkább a közeli szigeteken; a Shetland-szigeteken és a Falkland-szigeteken élnek, mintsem az Antarktiszon.
A többi pingvinfaj a melegebb vidékeket kedveli. Élnek pingvinek Dél-Amerika partjainál, Ausztráliában, Új-Zélandon, a Galápagos-szigeteken, illetve tehát Dél-Afrika és Namíbia partjain is.
Az afrikai pingvinek, vagyis pápaszemes pingvinek jóval kisebbek az Antarktiszon fészkelő császárpingvineknél; mindössze körülbelül 45 centis és 3 kilós madarak, amik a National Geographic szerint több tízezer éve itt élnek; egykor ugyanis Dél-Afrika ezen részét és az azt körülvevő szigeteket is jég borította.
Bár ez már hosszú ideje nincs így, a madarak alkalmazkodtak az itteni éghajlathoz és időjárási viszonyokhoz. Igaz, a számuk sajnos jelentősen csökkent. A kolóniák többnyire természetvédelmi területeken élnek, ahol állatvédők gondoskodnak arról, hogy biztonságban szaporodjanak, és ne veszélyeztessék őket halászhajók vagy az emberi terjeszkedés.
