Akár száz nevelőszülő is felmondhat, emiatt katonákat vezényelhetnek gyerekfelügyelőnek

A gyermekvédelmi ágazatban júliustól alkalmazandó pszichológiai alkalmassági és „kifogástalan életviteli” vizsgálat miatt döntöttek többen is a felmondás mellett.

  • Tornyos Kata

Előreláthatólag 100 nevelőszülő nem folytatja a munkát, ez körülbelül 200-300 gyerek életét érintheti, a gyermekvédelmi intézményekben dolgozóknak pedig 8-10 százaléka hagyja el a pályát a kifogástalan életvitelre vonatkozó dokumentum kitöltésének megtagadása miatt – írta meg a Népszava.

A lap információi szerint a papírokat július 10-ig kapták kézhez a gyermekotthonokban, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók, és a nevelőszülői hálózat által foglalkoztatottak. A kitöltésre 30 napjuk volt, ami július kilencedikén jár le. Aki a „kötelezettségének nem tesz eleget, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni és ilyen esetben végkielégítés sem jár.

Azt is megtudták, hogy van olyan megye, ahol a gyermekvédelmi központ teljes vezetése felállt, Veszprémben, Komáromban és Fehér megyében kifejezetten aggasztó a helyzet a lapnak nyilatkozó ember szerint. Ezekre a területekre akár katonákat is vezényelhetnek gyerekfelügyelői munkakörbe.

Hozzászólások

Érettségi 2026: egy kisebb vagyonba is kerülhet a felkészülés, ha valaki magántanárhoz jár

Egy érettségire felkészítő matekóra ára magántanárnál 4–8 ezer forint között mozog, de annak, aki emelt bioszra készül, még inkább a zsebébe kell nyúlnia, hiszen egy 90 perces alkalomért akár 13 ezer forintot is elkérhetnek. Megkérdeztünk érettségi előtt álló diákokat, hogyan készülnek az iskolán kívül a májusi vizsgákra.