Zene szakos főiskolásokat lepett meg Ed Sheeran

Rögtönzött koncertet adott a Sheffield College-ban.

  • Székács Linda

Meglepte a hallgatókat és rögtönzött koncertet adott a brit Sheffield College zene szakos főiskolásainak Ed Sheeran - írta meg a Sky News.

A négyszeres Grammy-díjas énekes csütörtökön bukkant fel a főiskolán, pont akkor, amikor az egyik 19 éves diák, Lol Bailey a Shape Of You című slágerét adta elő a főiskola színháztermében. Sheeran aztán a színpadon előadta egy másik dalát, a Castle On The Hillt, majd akusztikus gitározott, miközben a hallgatók freestye rappeltek.

 

A zenész látogatását a város önkormányzata és a Sheffield Music Hub zeneiskola szervezte. Angela Foulkes, a főiskola igazgatója szerint Sheeran látogatása "fantasztikus" volt, Matthew Henley zenei tantervért felelős menedzser szerint pedig felejthetetlen, inspiráló élmény volt a brit zenész felbukkanása.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.