Egy tanár ellehetetlenítéséről szóló magyar filmet vetítenek Torontóban
Az Elfogy a levegő történetét megtörtént események inspirálták.
Tornyos Kata
Bejelentették a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programját, a válogatás Discovery szekciójában – egyedüli magyar alkotásként – helyet kapott Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő – írta meg a Telex.
A film főszereplője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine testi-lelki kapcsolatáról szóló film ajánlása miatt. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak.
Az Elfogy a levegő november 2-től lesz látható országosan a hazai mozikban.
A CKP szerint a Nemzeti alaptantervnek jóval kevésbé részletes, valódi alaptantervvé kellene válnia: konkrét tantárgyak, merev követelmények és kötelező óraszámok helyett csak a műveltségi területeket, közös fejlesztési célokat és a heti maximális tanítási időt határozná meg.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖÖSZ) felmérése szerint a települések több mint 63 százaléka készen állna arra, hogy újra nagyobb szerepet vállaljon a helyi iskolák működtetésében.
Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.
A korábban már sokat tárgyalt oktatáspolitikai változtatási javaslatok mellett több új megközelítést is megfogalmazott a Történelemtanárok Egylete az oktatási rendszer átalakításáról.