Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az 52 éves, ötgyermekes anya, Marisa O’Hara nem adta fel az álmát és beiratkozott az egyetemre. Sőt a "teljes élmény" érdekében még kollégiumba is költözött.
Az ötgyermekes Marisa O’Hara úgy döntött, hogy beiratkozik az Aberystwyth-i Egyetemre, hogy történelmet tanulhasson. A nő azonban nemcsak a szabadidejében szeretne az egyetemmel foglalkozni, hanem szeretné a diákévek minden pillanatát megélni, ezért kollégiumba is költözött - szúrta ki a 24.hu.
O'Hara bár idősebb a kolis társainál, mégis könnyen beilleszkedett. Jól kijön a többiekkel és felkarolták őt. Azt azonban megígérte, hogy mosni senkire nem fog, de tanácsokat szívesen ad bárkinek.
A nő egyébként nagyjából egy órányira lakik az egyetemtől, ezért először nem is akart koliba költözni, de a felvételi elbeszélgetésen felmerült, hogy talán mégiscsak jobb ötlet lenne számára. A koronavírus miatt aztán sokáig kérdéses volt, de augusztusban úgy döntött, hogy elköltözik a kollégiumba.
O'Hara-nak nem ez az első diplomája: 2001 és 2005 között már csinált egy alapképzést a Worcesteri Egyetemen, amikor a gyerekei iskolába vagy óvodába jártak. Most viszont szeretne tényleg csak az egyetemre koncentrál és minden lehetőségét kihasználni.
Tegnap este a többiekkel megittunk több csésze teát, fish and chipset, cukorkát, sütit és csipszet ettünk. Covidosan keményet buliztunk - mondta.
De nem ő az egyetlen, aki kitart az álmai mellett. Korábban már írtunk róla, hogy egy olaszországi férfi 96 évesen szerzett diplomát. Giuseppe Paternòt korábban mindig megakadályozta valami abban, hogy beteljesítse gyerekkori álmát és diplomát szerezzen. Azt azonban már nem hagyta, hogy az életkora vagy éppen a koronavírus-járvány az újtába álljon.
96 évesen szerzett diplomát egy szicíliai férfi
Soha nincs késő megvalósítani a gyerekkori álmainkat - ezt bizonyította be egy 96 éves férfi is Olaszországban, aki egész életében arról ábrándozott, hogy egyszer diplomája lesz. Múlt pénteken az évfolyamának legjobb eredményével, kitüntetéssel szerezte meg a BA fokozatú filozófiadiplomáját.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).