Percenként egymillió - sokba került 5 perc angol

Drága angol leckék készültek egy állami cég megrendelésére, az 5 perc angol című TV műsor elkészítése 240 millió forintba került.

  • Eduline

Az 5 perc angol TV című műsor elkészítéséért 240 millió forintot fizetett ki egy állami tulajdonú műsorszóró, az Antenna Hungária Zrt. a Magno Studio Kft.-nek – tudta meg a 24.hu. Azt írják, hogy egy éven át tartó levelezés, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közbelépésével sikerült megszerezniük az Antenna Hungária Zrt. szerződéseinek listáját.

Ebből az derült ki, hogy az állami cég 2019 júniusában 240 millió forintos szerződést írt alá. Ezért az összegért 50 darab, nettó 4 és 5 perc közötti epizód készült el. A 24.hu szerint, hogy ez percenként körülbelül egymillió forint közpénzt vitt el.

Megkérdeztek szakembereket azzal kapcsolatban, hogy mennyi idő alatt lehet felvenni egy ilyen műsort és szerintük reális-e az árazás. Egyikőjük név nélkül elmondta az oldalnak, hogy egy kameraállásos, különösebb technikai, díszletbeli kihívásokat nem támasztó munkáknál nem reális a percenként egymilliós ár, már csak azért sem, mert az 50 epizód felvétele jelentős ráhagyásokkal sem lehetett több 8–9 munkanapnál. Egy másik szakember szerint ez az ár akkor lehet reális, ha a résztvevőket valamiért kiugró mértékben díjazták, vagy ha ismert rendezőre bízták a munkát.

A 24.hu levélben megkereste levélben keresztül Szalai Nórát és az érintett kft-t is, de leveleikre nem érkezett válasz, így nem tudták meg, hogy csak Szalai Nóra, vagy a cége, az 5 perc Media Kft. vett-e részt a műsor elkészítésében.

Különös megjelenése miatt tiltottak el egy francia tanárt az oktatástól

Nem taníthat tovább az óvodában, mert az egyik gyereknek rémálmai voltak tőle.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.