Sorban állással indult a félév a Miskolci Egyetemen

Többszáz méteres sor alakult ki hétfő reggel a Miskolci Egyetem előtt, mivel az épületbe csak lázmérés és kézfertőtlenítés után léphetnek be a hallgatók - mesélte nekünk az egyetem egyik hallgatója, aki korábban videót is küldött a sorban állásról.

  • Eduline

Cikkünk frissült

"Jelenleg két főbejárat üzemel, ahol én álltam sorban, onnan nagyjából 5-6 perc alatt bejutottam. Ezután következett a lázmérés és a kézfertőtlenítés. A másik bejáratnál azonban sokkal nagyobb sor állt, nagyjából 100 méter, ami lassabban is haladt. Számítottunk rá, hogy ez lesz, bár tudtommal tilos a csoportosulás" - írta meg nekünk Lili, a Miskolci Egyem egyik hallgatója.

A sorban állásról készített videóját itt nézhetitek meg:

A Miskolci Egyetem megkeresésünkre a feltorlódással, illetve a beléptetéssel kapcsolatban azt írta: az egyetemen "mai nap kezdődött meg az oktatás, így a sor a tömeges érkezés miatt alakult ki. A helyzetre azonnal reagálva több ponton is megkezdtük kézi lázmérővel a testhőmérséklet mérését, így a sor perceken belül teljesen megszűnt". Azt is hozzátették, elhivatottak az óvintézkedések betartása mellett, így természetesen megtalálják a módját, hogy hallgatóiknak ne kelljen sorakozni reggelente.

Ha nektek is hasonlóan indult az első napotok az egyetemen, küldjetek róla képet az [email protected].

Hibrid oktatás vagy teljes távoktatás - így indul a félév az egyetemeken

Bár korábban már körbekérdeztük az egyetemeket azzal kapcsolatban, hogy milyen formában tervezik indítani a tanévet, a napokban olvasható járványügyi statisztikákat figyelembe véve újra felmerült bennünk a kérdés: vajon mindenhol lesz személyes oktatás? Most ismét felkerestük a felsőoktatási intézményeket. Eddig a lentiekben olvasható válaszokat kaptuk, de amint újabb válasz érkezik, cikkünket frissítjük.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.