Idén nyáron sincs megállás: Campus Fesztivál helyett jön a Campus Eleven

Bár idén elmarad a Campus Fesztivál, de a diákok és a bulizni vágyók nem maradnak koncertek nélkül. Mutatjuk a fellépőket listáját.

  • Eduline/MTI

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a járvány miatt idén elmarad a debreceni Campus Fesztivál. A fesztiváligazgató már akkor elmondta, a fesztivál helyett dolgoznak egy Campus Eleven programsorozaton, amelynek a tervek szerint a nyár végén az új nagyerdei strand, a stadion és a víztorony környéke lesz a helyszíne.

Most kiderült, hogy a Campus Elevent augusztus 19. és szeptember 19. között fogják megrendezni, és az eddigi négy helyett tizenegy alkalommal kapnak fesztiválélményt a bulizni vágyók. A programban fellép többek között a Punnany Massif, Rúzsa Magdolna, Majka & Curtis, a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega, a Honeybeast, a Wellhello, Horváth Tamás, a Follow The Flow és a Halott Pénz is.

A szervezők közölték azt is, hogy a Campus Fesztiválra korábban megváltott bérletek automatikusan érvényesek a Campus Eleven rendezvénysorozat minden napjára. A 11 napon túl a bérlet még egy plusz esemény küzdőtéri belépésére is lehetőséget ad: a Debreceni Egyetem különleges tanévnyitó stadionshowjára, a yoUDay 2020-ra, amelyről itt írtunk korábban.

2020. augusztus 26-30. között megszerveznék a 2020-as EFOTT fesztivált is. A fellépőkkel már javában folynak az egyeztetések. Arról, hogy eddig kik jeleztek vissza az új időpontra, itt olvashattok bővebben.

Idén is tarolnak a nyelvi táborok - mutatjuk a legnépszerűbbeket

A táborozó gyerekek és a foglalható táborhelyek száma is csökkent, de mik lesznek a legnépszerűbbek? Mennyit kell fizeni és hol vannak a legnépszerűbb táborhelyek? Mutatjuk az idei statisztikákat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.